A 6 éves Christiant nem zavarta, ha csúfolták, vagy lánynak nézték az elmúlt több, mint 2 évben.hairIgazán jószívű gyermek a floridai Christian McPhilamy, aki 2012 karácsonyán látott egy tévéreklámot, amelyben kopasz gyermekek szerepeltek. A szőke kisfiú nem értette a dolgot, ezért megkérte az anyukáját, hogy magyarázza el, amit látott.

Az asszony, Deeanna Thomas elmondta, hogy a reklámban rákos gyerekek szerepeltek, akiknek azért nem volt haja, mert ez a betegség egyik következménye. Ezt követően anya és fia együtt nézték meg a kórház honlapját, ahol hajadományt gyűjtöttek.

Ennek nyomán a mindig rövid hajú Christian úgy döntött, hogy megnöveszti a haját, hogy azt majd a betegeknek adományozhassa. Mivel Deeanna tudta, hogy a fia mindent megvalósít, amit elhatározott, nem volt kérdés a számára, hogy a gyermek kitart.

Így is történt, hiszen Christian annak ellenére is hagyta nőni a fürtjeit, hogy többször lánynak nézték, vagy kicsúfolták. 2 és fél évvel később már elég hosszú volt ahhoz a kisfiú haja, hogy levágják.

A nagyjából 25 centis tincseket a Children With Hair Loss alapítvány kapta, hogy parókát készítsenek belőle. A cég nagyon örült az adománynak, mert minden 100 felajánlásból csak kettő származik fiútól, tehát ebből hiány van, ám ez most megváltozhat, mert a 6 éves kisfiú története bejárta a világot, és több anyuka is jelezte, hogy a fia szívesen megnöveszti a haját, hogy ezzel segítsen a beteg fiatalokon.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)