Ne ölelgessük, és ne puszilgassuk a tevéket, mert könnyen elkaphatjuk a vírusfertőzést!mersElkezdődött a nyaralás szervezés szezonja, amelyben nagyon sokan olyan úti célt választunk, ahol a tevegelés is kipróbálható. Mivel sok állatszerető ember ölelgeti, puszilgatja az élőlényeket, ezért őket nem árt óvatosságra inteni.

A tevék esetében a MERS vírusfertőzéstől kell tartani. A közel-keleti betegséget 2012-ben fedezték fel. A WHO adatai szerint az elmúlt években összesen 1139 ember betegedett meg, közülük 431 személy meghalt.

A MERS elsősorban Szaúd-Arábiában terjed. Legutóbb egy dél-koreai férfi ment haza úgy az országból, hogy MERS fertőzött volt. A beteget, és 14 családtagját, akik elkapták a betegséget karanténba zárták, és keresik a járat többi utasát, hogy őket is megfigyeljék.

Az eset miatt Hongkong egészségügyi főnöke elmondta, hogy a MERS miatt nagyobb figyelmet kell fordítaniuk a légitársaságoknak és repülőtereknek az egészségügyi biztonságra. Sőt, szerinte meg kellene büntetni azokat, akik úgy szállnak fel a repülőkre, hogy fertőzöttek.

Ez azonban nem ilyen egyszerű, mert a MERS lappangási ideje több nap, tehát előfordulhat, hogy valaki beteg, de még nem tud róla, ezért úgy gondolja, hogy nyugodtan repülhet, mert nem fog senkit sem megfertőzni a több száz utastársa közül.

(Forrás: globoport.hu)