Kimet a lovak szoktatták le az állandó számítógép előtt ülésről.horseDél-Koreában a 10 és 19 év közötti népesség 10 százaléka, azaz 680 ezer lakos netfüggő. Ez nem csoda, hiszen az ország nagy százalékának már van okostelefonja, ami képes az ember kezéhez ragadni, ha nem gyakorlunk önfegyelmet.

Az internet függőség komoly betegség, ami ellen fel kell lépni, mert súlyos következményei lehetnek. Az esetek többségében az iskolák a hagyományos terápiás lehetőségeket javasolják a szülőknek, tehát a zenét, beszélgetést, művészeteket, mentális gyakorlatokat.

A 14 éves Kim esetében azonban egyik hagyományos módszer sem segített. A netfüggő lánynak végül az egyik pedagógus azt javasolta, hogy próbálja ki a lovasterápiát. Kim, aki naponta legalább hét órát internetezett, és a játékokon kívül, pornót is nézett, megfogadta a tanácsot.

Mint kiderült, a lovak nagyon jó hatást gyakoroltak a lányra, aki most már azon gondolkodik, hogy hogyan válhatna belőle jobb lovas. Kim nagyon megszerette az állatokat, és elárulta, hogy már sokkal kevésbé érdekli őt az online játékok.

A tinédzser szülei nagyon boldogok, hiszen korábban alig tudták elérni, hogy Kim felálljon a számítógép elől, ám ma már alig foglalkozik az internettel. Amennyiben mégis leül a monitor elé, akkor előre szól, hogy várhatóan mennyi időt fog ott tölteni.

(Forrás: neon.hu)