Mindent elmondanak rólunk a 140 karakterben összefoglalt üzeneteink.
Azoktól a kutatóktól, akik a betegségek okait keresik, azt várnánk, hogy valamilyen egészségügyi problémát keresnek, és nem a közösségi oldalakat veszik alapjául a kutatásukhoz. Most mégis ez történt.

twitter

A Pennsylvania Egyetem pszichológusai ugyanis arra voltak kíváncsiak, hogy a Twitteren közzétett 140 karakteres üzenetekből kiderül-e, hogy a felhasználó szívbeteg-e. A szakemberek ezt a feltevést arra alapozták, hogy a rövid üzenetek nagyon árulkodók.

A kutatócsapat az Egyesült Államok 1347 megyéjéből származó, több, mint 148 millió üzenetet vett górcső alá, és a negatív tartalmú szövegek után kutattak. A munkájukból kiderült, hogy a twitteres üzenet remekül előrejelzi az adott helyszínen várható szívbetegség következtében beálló halálozást.

A kutatás után, a csapat összevetette az adatokat a járványügyi hivatal (CDC) értékeivel. Ebből kiderült, hogy a két érték között komoly párhuzam van, ugyanis szinte egy az egyben ugyanaz a kettő.

Ebből következik, hogy azok a Twitter-felhasználók, akik sokszor írnak alváshiányról, stresszről, negatív érzelmekről, sokkal nagyobb eséllyel halnak meg szívbetegségben, mint azok, akik pozitív hangvételű üzenetet írnak.

A vizsgálat másik érdekes eredménye az átlagos twitterezők és az átlagos szívbetegek életkora között mért eltérés. A felhasználók életkora 35 évnél van, míg a másik csoporté 60 év körül.

Habár a felfedezés meglepő, a kutatók mégis azt mondják, hogy a Twitter-felhasználók általános egészségügyi állapota jó.

(Forrás: eletmod.hu)