Toxikus sokk-szindrómát kapott Joanna Cartwright, akinek egy hajszálon függött az élete.
Elszomorítónak és furcsának érzi Joanna Cartwright, hogy nem emlékszik a három kislányára, és azokra a múltbéli pillanatokra, amiket együtt éltek át. A Doncasterben élő nő azt követően vesztette el az emlékeit, hogy toxikus sokk-szindrómát kapott egy tampontól.

Az édesanya egyik pillanatról a másikra lett rosszul, de ő erről azt gondolta, hogy csak megfázott, tehát semmi komoly. Három nappal később azonban egyre többször elájult, ezért kórházba vitték.

Miután az orvosok megvizsgálták Cartwrightot, döbbenetes diagnózist állítottak fel. A nő élete ugyanis egy hajszálon függött, mert a szervezete kezdett összeomlani. A páciens elvesztette a körmeit, a haja felét, feldagadtak a kezei, és borzalmasan hámlott a bőre.

Az orvosok úgy döntöttek, hogy mesterséges kómába helyezik a nőt, akinek a vérkeringését teljesen megszállta a baktérium. Miután felébresztették az anyukát, akkor ő nem ismerte fel a családját, újra kellett tanulnia a járást, és voltaképpen minden képességét.

Cartwright elmesélte, hogy az utolsó dolog, amire emlékszik az, hogy az autóban ül, és a kórházba siet. Most pedig hiába mutogatják neki a családi fotókat, ő csak annyit tud, hogy ismerősek számára az arcok, de nem tudja őket hova tenni. Nem emlékszik a gyermekei nevére, és az életük mérföldköveire. A nőt csak az vigasztalja, hogy nem halt meg, és a lányainak nem kell az édesanyjuk nélkül felnőniük.

(Forrás: neon.hu)