Több mint 100 ember köszönheti az életét Omar Khan, Siera Leone-i orvosnak, aki megfertőződött.
Nyugat-Afrikában tombol az ebola járvány, ami eddig 632 embert ölt meg Siena Leonéban, Guineában és Libériában. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adata szerint, eddig 100 egészségügyi dolgozó lett beteg, és közülük ötvenen életveszélyes állapotban vannak.

Az ebola olyan hirtelen felszökő lázzal, hasmenéssel, hányással, és olykor belső vérzéssel járó, halálos betegség, amely esetében a korábbi járványokban a megfertőződtek 90 százaléka meghalt. A mostani helyzet sem sokkal jobb, mert a vírus 60 százalékos hatékonysággal öl.

A betegség a nemzeti hősnek nevezett Omar Khan, Siena Leone-i orvost sem kímélte meg. Khan az ebola elleni küzdelmet irányította Nyugat-Afrikában, ahol február óta több mint 100 ember életét mentette meg, valamint ő vezette a Sierra Leone-i klinikát, ahol ebolás betegeket kezelnek.

A 39 éves orvos akkor fertőződött meg, amikor Libériában egy ember felgyújtotta az egészségügyi minisztériumot azért, mert így akart tiltakozni a 14 éves öccse halálért, aki a járvány egyik áldozata lett.

A gyújtogató azt üvöltözte, hogy az egészségügyi dolgozók nem tesznek eleget a vírus ellen, mert valójában a pénzszerzés a céljuk, és a zsebük megtömése közben hagyják meghalni a betegeket. A tűzben kiégett a minisztérium egy része, de személyi sérülés nem történt.

Nyugat-Afrikát még hónapokig jobb elkerülni, mert az ebola járvány valószínűleg még sokáig fog tombolni.

(Forrás: hirado.hu)