Megoszlik a vélemény arról, hogy mennyire árt a fogaknak a különböző vegyszerekkel való kezelése. Egyesek szerint nem okoz maradandó problémát, míg mások beszámoltak már arról is, hogy a procedúra óta teljesen érzékenyek lettek a fogaik, hidegre és melegre egyaránt. Amellett, hogy kockázatos a művelet, még igen borsos árat is kérnek érte. Szakember nélkül is elérhető már a fogak fehérítése különböző boltokban és patikákban kapható fogkrémekkel, készítményekkel, matricákkal. Aki ebben is kételkedik és szeretné kímélni magát és szervezetét a mesterséges anyagoktól, annak itt van egy kis segítség, amivel elérheti házilag is a fehérebb fogakat.

also13488

Mi okozza az elszíneződést?

Leginkább azokat az embereket sújtja a probléma, akik aktívan dohányoznak és kávét fogyasztanak. Emellett a vörösbor és a fűszerek is bűnösök a dologban. Az erős színezékeket, adalékanyagokat tartalmazó élelmiszerek mind rossz hatással vannak a fogak színére és nem utolsósorban az állapotukra is. Aki igazán elszánt, annak érdemes egy-két dolgot kiiktatnia ezek közül vagy felcserélnie természetesebb, vagy kevésbé rongáló dolgokra.

Szódabikarbóna

Ez az egyik leghatásosabb módszer. Nem csak fehérít, de a lerakódott lepedékeket is leszedi. A fogkrémbe is belelehet szórni, vagy közvetlenül alaposan a fogakba dörzsölni, majd öblíteni. Hetente 2-3 alkalommal ajánlott, ugyanis a túlzott alkalmazás esetén kárt tehet a fogzománcba.

Eper és sütőpor

Külön külön is nagyon hatásosak, de együtt biztos a siker. Törjünk össze egy epret pépesre, adjunk hozzá némi sütőport és vigyük fel a fogakra. 5 perc után jöhet az öblítés. Időhiány esetén, csak kapj be néhányat.

Narancshéj

Egy igazi 2in1 megoldás. A narancsnak magas c-vitamin, antioxidáns tartalma van, ami bizony jól jön a megfázásos időszakban, de megelőzésként is jól funkcionál, hiszen tele van rostokkal és fitovegyületekkel. Ha megettük, akkor a narancshéjjal jól dörzsöljük át a fogakat, aztán mossuk le.

Almaecet

Aki időhiányban szenved, vagy inkább az egyszerűbb megoldásokat szereti, annak itt van egy öblögetős módszer. A magas savtartalomnak köszönhetően fehéríti a fogakat az almaecet. Lefekvés előtt fele-fele arányban langyos vízzel kell összekeverni és kezdődhet az öblögetés.