Öntudatlanságból ébredt emberek elképesztő történetei a közelmúltból.Ben McMahonBen McMahon: 2014-ben szenvedett súlyos autóbalesetet a 22 éves ausztrál férfi, aki bár a szerencsétlenség előtt tanult mandarinul, azt mégsem tudta folyékonyan beszélni. Ennek ellenére egy hét kóma után mandarinul szólt a fájdalmairól a mellette álló ázsiai származású nővérnek.

A férfi teljesen természetesen használta a nyelvet, majd mandarin írásjegyekkel hagyott üzenetet. Ben később is a mandarint használta az anyanyelve helyett, és csak hónapokkal később sikerült visszatalálnia az angolhoz.

Munira Abdulla: A 2019-es év legnagyobb szenzációja Munira Abdulla volt az Egyesül Arab Emírségekben. Az asszony 1991-ben szenvedett súlyos autóbalesetet, amikor a sógorával és a 4 éves kisfiával hazafelé tartott, és egy busszal ütköztek.

A karambolban a kisfiú nem szenvedett súlyos sérülést, ugyanis az anyukája magához ölelte, hogy a testével védje. A hős Munira agya viszont komolyan megsérült. Az asszonyt először Dubajban, aztán Londonban kezelték.

Ahogy telt az idő, úgy csökkent a remény, hogy Munira valaha felépül, ám 28 évvel később, egy németországi klinikán, felébredt a kómából, ez pedig felért egy orvosi csodával, ugyanis nagyon ritka, hogy valaki ennyi év kóma után térjen magához.

Munira felépülésében szerepet játszhatott, hogy a nőt nem hagyták magára, ugyanis a klinikán rendszeresen fizioterápiás kezeléseket kapott, szondán keresztül táplálták, valamint biztosították, hogy minél több inger érje, így például kerekesszékben kivitték a szabadba, hátha hallja a madárcsicsergést.

A klinika munkája meghozta a várt eredményt, hiszen az ébredés óta Munira állapota javulásnak indult, ki tudta nyitni a száját, beszélt, felismerte az őt kezelő orvost, a családtagjait és a fiát is üdvözölte.

Ha az asszony nem is kaphatja vissza a kiesett 28 évet és a régi életét, mégis szerencsésnek érezheti magát, hiszen hatalmas csoda, hogy képes kommunikálni a környezetével.

Terry Wallis: Az amerikai Terry Wallis alig töltötte be a huszadik életévét, amikor egy autóbalesetben olyan súlyosan megsérült, hogy a következő 19 évet kómában töltötte. Az első 3 hónapban egyáltalán nem tudott kapcsolatot tartani a környezetével, utána viszont szemmozgásokat észleltek nála, vagyis vegetatív állapotba került.

2019 júniusában, amikor már csak kevesen számítottak rá, a hosszú ideje otthonban fekvő férfi egyszer csak öntudatra ébredés jeleit kezdte mutatni. Amikor megszólalt, akkor azt mondta, hogy „mama”, majd tejet kért a reggelijéhez.

Ahogy teltek a napok, Terry úgy kommunikált egyre jobban, hamarosan pedig kiderült, hogy számára teljesen kiesett az elmúlt 19 év. A férfi azt hitte, hogy még mindig Ronald Reagan az amerikai elnök, meglepődött, hogy számítógépek léteznek, és azt is fel kellett dolgoznia, hogy a baleset idején csak 6 hetes lánya mára felnőtt nő.

Érdekes, hogy Terry memóriája tökéletesen működik, ha a baleset előtti időkről van szó, és a mostani állapotát is felfogja, de az elmúlt 19 évről semmit sem tud. Habár a férfi állapota szépen javul, mégis szinte biztos, hogy ágyhoz kötött betegként fogja leélni az élete hátralevő részét, de még így is csoda, hogy egyáltalán felébredt a kómából.

A Nature magazinban megjelent egy cikk, ami szerint Terry Wallis esete nagyszerű bizonyítéka annak, hogy milyen fantasztikus módon képesek regenerálódni az idegsejtek, ugyanis az agy lassan képes volt visszaállítani a sérült területeken elpusztult idegkapcsolatokat. Ebből is látszik, hogy még a tudósok sem tudnak mindent az öntudatlan állapotokról és az agy gyógyulási képességeiről.

(Forrás: divany.hu)