Rengeteg infó az 5% ÁFA ügyében. Kattintson... Minden infó az új CSOK-ról és a jogszabályokról. Kattintson ...

A saját karja amputálásával menekült meg Aron Ralston

Tetszik a cikk?

Elképesztő történetek kitartásról, akaraterőről és élni akarásról.Aron RalstonA hírekben nem egyszer hallani olyan emberekről, akik a csodával határos módon, hosszabb idő után kerültek elő, a beszámolójukból pedig kiderül, hogy milyen elképesztő akaraterővel, kitartással és élni akarással sikerült túlélniük a megpróbáltatásaikat.

Aron Ralston: A 127 óra című filmben mutatták be Aron Ralston elképesztő történetét. A 27 éves férfi egynapos túrára indult az Utah állambeli Canyonlands Nemzeti Parkban, még 2003-ban.

A baj akkor következett be, amikor egy szűk hasadékba való leereszkedés közben súlyos kőtömb zuhant Ralston jobb karjára, és tulajdonképpen bezárta a hasadékba. A férfi öt napon keresztül a magával vitt palackos vízen és ételmaradékon élt.

A férfi remélte, hogy valaki rátalál, ám ennek esélye szinte a nullával volt egyenlő, ugyanis Ralston senkinek sem mondta el, hogy hová készül, a telefonja nem volt nála, a hasadék pedig kívül esett a szokásos turistaútvonalakon.

Öt nappal később a férfi úgy döntött, hogy egyedül önmagára számíthat, ha pedig ki akar szabadulni, akkor ahhoz meg kell szabadulnia az őt fogságba tartó jobb karjától, ezért a magával vitt tompa késsel elvégezte a fájdalmas műveletet, amit a hegymászókamerájával felvett.

A szabadulása után Ralston 11 kilométert gyalogolt, hogy visszataláljon az autójához. Útközben találkozott egy kiránduló családdal, akik szóltak a hatóságoknak. A férfi 18 kilót fogyott, de szerencsére a vérveszteségbe nem halt bele.

A megpróbáltatásai által híressé vált Ralston amellett, hogy továbbra is folytatja a sziklamászást, még motivációs trénerként is dolgozik.

Ricky Megee: Ricky Megee 2006 januárjában autózott az új munkahelye felé az ausztrál sivatagban. A 35 éves férfi felvett egy csapat stoppost, akik állítólag gyógyszerrel elkábították, majd a sivatag közepén kidobták az autóból és sorsára hagyták.

Megee 71 napon keresztül bolyongott a kietlen vidéken, ahol ágakból és levelekből eszkábált sátrat, amit éjszakára kövekkel barikádozott el, hogy a dingók ne támadhassák meg, amikor alszik. Emellett békákat, kígyókat és piócákat fogyasztott, valamint a saját vizeletét itta, hogy életben maradjon.

A 45 kilót fogyó, csontsovány férfira végül egy isten háta mögötti gazdaság dolgozói bukkantak rá és kórházba vitték. Az, hogy valójában mi történt, nem derült ki, ugyanis a rendőség elég szkeptikus Megee történetével kapcsolatban és az ellopott autót sem találták meg.

José Salvador Alvarenga: José Salvador Alvarenga a világ egyik legismertebb hajótöröttje, aki 14 hónapon keresztül hánykolódott a Csendes-óceánon egy kis halászbárkán, ezzel pedig világrekorder lett, persze nem azért, mert erre vágyott.

Alvarenga és egy fiatalabb halász, Ezequiel Cordoba 2012 novemberében indult útnak, hogy a következő másfél napban cápára vadásszanak Dél-Mexikó partjainál. Alig, hogy elhagyták a kikötőt, viharba kerültek, ami miatt kisodródtak a nyílt vízre.

A vihar tönkretette a bárka áramellátását, emiatt a motor megsérült, a bajbajutottak pedig nem tudtak segítséget kérni, mert a rádió megsüketült. A halászok vezetője kiküldött egy keresőcsapatot, hogy találják meg a hajót, aminek keresését két nappal később feladták.

Az óceánon hánykolódó hajótöröttek nyers halat, teknősök és medúzák húsát ette, esővizet és teknősvért ittak a túlélés érdekében, ám Cordoba szervezete nem tudott átállni az új étrendre, ezért ő négy hónappal később meghalt.

A magára maradt Alvarenga még kilenc hónapon keresztül hánykolódott a vízen, majd végre meglátott egy szigetet, amit a hajót elhagyva, úszva közelített meg. A parton találkozott egy fiatal párral, akik segítséget és mentőt hívtak.

Kiderült, hogy Alvarenga a Marshall-szigeteken kötött ki, miután 438 napon keresztül 9-10 ezer kilométert hánykolódott a nyílt vízen.

(Forrás: divany.hu)


Tetszik az oldalunk? Kérlek lájkolj! Köszönjük!

Szólj hozzá

Az e-mail cím nem publikus.Kötelező kitölteni *

*