Négy átverés, ami esetében maguk a kitervelők lepődhettek meg a legjobban.CacarecoA rinocérosz, aki (majdnem) városi tanácstag lett: Az állatkertek lakói közül egyik-másik nagy népszerűségre tehet szert, de akkora sztárrá még egyikük sem vált, mint a Cacareco, a brazíliai Sao Paolóban élt orrszarvú.

A rinocérosz 1959-ben szerzett hírnevet, ugyanis néhány diáknak elege lett a honatyák tehetetlenségéből, ezért kampányt indítottak, amiben Cacarecót jelölték az önkormányzati választásokon.

Az igazi döbbenet akkor érte az embereket, amikor kiderült, hogy Cacareco több, mint százezer vokssal megnyerte a választást, ám az orrszarvú mégsem foglalhatta el a helyét a városi tanácsban, ugyanis a választási biztonság kizárta.

A „supergroup”, mely nem is olyan szuper: 1969-ben Greil Marcus, a Rolling Stone magazin zenei kritikusa, összehozta a rockzene akkori nagyjait, de csak képzeletben. Marcus a „supergroup”-ok, vagyis a korábban már más zenekarokban nagyot alakító sztárzenészekből összeállt bandák akkori nagy divatjára próbált reflektálni azzal, hogy kritikát írt egy soha nem létező együttesről.

A cikk arról szólt, hogy a „Masked Marauders” illegálisan terjeszti a debütáló lemezét, A képzelt bandának olyan tagjai voltak, mint John Lennon, Paul McCartney, George Harrison, Mick Jagger és Bob Dylan.

A hír eljutott a Warner zenekiadó főnökeihez, akik azonnal le akartak szerződni a bandával. Marcus ahelyett, hogy elmondta volna az igazat, inkább megírta és felvette az „albumon” szereplő dalokat, ami megjelent a lemezboltokban.

Később kiderült, hogy Marcus előre látta a jövőt, hiszen húsz évvel később Harrison és Dylan, több más sztárzenésszel összeállva, „supergroup”-ot alapított, ami a Traveling Wilburys nevet kapta.Fákon terem a spagetti: Az objektív tájékoztatásról híres BBC sem veti meg a tréfákat. 1957-ben, bolondok napján, a közszolgálati hírekben számoltak be arról, hogy Svájcban fákon termesztik a spagettit.

Amikor kiderült, hogy az egész csak vicc volt, akkor sokan felháborodtak azon, hogy egy tényműsor ilyen gonosz tréfát űzött a nézőivel. Mások arról szerettek volna tájékoztatást kapni, hogy hogyan ültethetnének spagettifát a kertjükbe.

A kamu ötven árnyalata: Egy 1969-es interjú során szembesült azzal Mike McGrady, egy Long Island-i újság, a Newsday munkatársa, hogy milyen kelendőek az olcsó, erotikus ponyvaregények. McGrady ezen felbuzdulva azzal bízta meg huszonöt kollégáját, hogy írjanak neki szándékosan eltúlzott erotikus történeteket.

Amikor az írások elkészültek, akkor McGrady Penelope Ashe álnéven könyvet szerkesztett azokból, majd megjelent a Naked Came the Stranger (Az idegen meztelenül érkezett) című könyv. A vicces kedvű zsurnalisztákat akkor érte nagy meglepetés, amikor a paródiának szánt könyv olyan népszerű lett, hogy felkúszott a The New York Times bestsellerlistájának negyedik helyéig.

A megjelenés után nem sokkal McGrady és társai elárulták, hogy tréfának szánták a könyvet, ám ezzel csak még jobban megugrott az eladás, mert mindenkit érdekelt az „álregény”.

Palackba zárt szenzáció: 1749 januárjában, a londoni újságokban jelent meg az a hirdetés, ami arról szólt, hogy különleges mutatványnak lehetnek szemtanúi azok, akik január 16-án elmennek a haymarketi New Theatre-be, mert a színpadon egy férfi bele fogja préselni magát egy borosüvegbe, hogy aztán ott énekelni kezdjen.

A színházban telt ház volt azon az estén, ám a tömeg kénytelen volt csalódottan távozni, mert senki se lépett fel a meghirdetett időpontban. Az átverés egy fogadásból eredhetett, aminek lényege az volt, hogy Portland grófja megpróbálta bebizonyítani Chesterfield hercegének, hogy egy kellően csalogatóan megfogalmazott felhívás képes megmozgatni a tömeget, még abban az esetben is, ha egy teljesen képtelen dologról van szó.

(Forrás: divany.hu)