Tudj meg néhány érdekességet azokról, aki az ősz első havában születtek!fallA felmérések szerint szeptember egyike azoknak a hónapoknak, amikor a legtöbb baba születik, köszönhetően a jól sikerült karácsonyi és szilveszteri partiknak, valamint annak, hogy télen szívesebben bújnak össze a párok, ám nem ez az egyetlen érdekes tény azokról, akik mostanában ünneplik a szülinapjukat.

Jól teljesítenek a suliban: A szeptemberiek nemcsak jobban teljesítenek és gyorsabban fejlődnek az iskolákban, hanem 20 százalékkal nagyobb az esélyük arra is, hogy elit iskolába járjanak.

Sajátos tulajdonságaik vannak: A szeptemberben, különösen a 22-e után születettek, kevésbé hajlamosak a depresszióra, és elég irritálóak lehetnek.

Erős csontjaik vannak: Amellett, hogy jobb a fizikai képességeik, még a csontjaik is erősebbek, vastagabbak, akárcsak a késő nyáron született emberekké.

Szűz vagy Mérleg a csillagjegyük: Akinek Szűz a csillagjegye, az augusztus 23. és szeptember 22. között született. Jellemző rá a lojalitás, a részletekre odafigyelés, az életet módszeresen közelíti meg, de néha szégyenlős is lehet.

Aki szeptember 23. és október 22. között született, annak Mérleg a csillagjegye, ezért többek között arról ismert, hogy társasági személy, szereti az egyensúlyt, az egyenlőséget és nagyon jó megoldóképességgel rendelkezik.

Nagyon sportosak: A kutatások szerint jobb képességekkel rendelkeznek a sportoláshoz, mint mások, ami fizikai előnyt jelent, ám a legfittebbek októberben vagy novemberben születnek.

Magasabbak az átlagnál: Azok az emberek, akik későnyáron, vagy szeptemberben születtek, egy hajszálnyival magasabbak azoknál, akik télen vagy tavasszal jöttek a világra. Ez azzal magyarázható, hogy a terhes nők sok D-vitamint szívnak magukba.

Az őszirózsa és a hajnalka a viráguk: Az erőteljes szerelem jelképe az őszirózsa, amit a múltban azért égettek el az emberek, hogy ezzel elűzzék a kígyókat. A hajnalka a szeretet jelképe.

Kevésbé esélyesek a börtönre: A kutatások eredményei szerint kisebb valószínűséggel követnek el súlyos bűncselekményt, ami miatt börtönbe kellene vonulniuk.

A legnépszerűbb hónapban születtek: A legtöbb születés szempontjából az augusztus és a szeptember áll egymással szoros versenyben.

Korábban születnek a tervezettnél: Az Amerikai Tudományos Akadémia egyik kutatásának eredményéből az derült ki, hogy az őszi és téli babák egy héttel korábban születnek, mint a tavaszi és nyári gyerekek.

Sok hírességgel ünnepelhetik egy hónapban a születésnapjukat: Az ősz első havában ünnepli a születésnapját Sophia Loren, Gwyneth Paltrow, Jimmy Fallon, és sok már sztár is.

Könnyebbek: A szeptemberben született emberek kevesebbet nyomhatnak, ám ez nem jelenti azt, hogy kis súllyal jöttek a világra.

Valószínűleg decemberben vagy januárban fogantak meg: A hidegben sokkal szívesebben bújnak össze a párok, tehát nem csoda, hogy ilyenkor fogan a legtöbb baba. A nem várt terhesség „felelőse” általában a szilveszteri buli.

Esélyesebbek arra, hogy elérhetik a 100 éves kort: A chicagói egyetem kutatói 1500 emberrel készítettek interjút, akik 100 vagy annál idősebbek voltak. Az alanyok többsége ősszel jött a világra. Ennek a magyarázata lehet az, hogy a születésük után nem sokkal ki vannak téve a szezonális fertőzéseknek, ez pedig erősíti az immunrendszerüket.

Hajlamosabbak az allergiára és az asztmára: Egy kutatás szerint 30-90 százalékkal nagyobb eséllyel lesznek allergiásak a tejre, a tojásra és a mogyorófélékre. Az ősszel világra jött babák 30 százalékkal nagyobb valószínűséggel lesznek asztmások.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)