A legkisebb gyerektől a legidősebb felnőttig várják, az általában ingyenes, mezítlábas parkok a látogatókat.Bodzaliget Pihenőpark és Mezítlábas ösvényÉrdemes élni azzal a lehetőséggel, hogy Magyarországon több, általában ingyenesen látogatható, mezítlábas park között válogathatunk, ugyanis a mezítlábas séta kifejezetten jó hatást gyakorol a testre és a lélekre. A talpmasszázs javítja a vérkeringést és az érrendszert, erősíti a talpizmokat, ami védelmet nyújt a lúdtalp kialakulásával szemben és megszüntetheti a hát fájdalmakat, idegrendszeri panaszokat.

Bodzaliget Pihenőpark és Mezítlábas ösvény: Két évvel ezelőtt adták át Remeteszőlős központjában a Bodzaliget Pihenőparkot. A mezítlábas park több burkolattal (kavics, homok, murva, fadeszka, toboz) és természetgyógyászattal serkenti a talp vérkeringését, míg a közli fűszerkert a szaglást teszteli. A parkban érdemes egyet kerékpározni is.

Szent Miklós Gyógyfüves Ház és Kneipp Kert: 2012 nyarán újra élet költözött a falu végén álló lakatlan házba, ami ma az egészségről, nyugalomról és a természetről szól.

Konda-völgyi Kneipp ösvény: A testi és lelki egészségnek is jót tesz a Dombóváron található Kneipp ösvény gyönyörű, fás-ligetes, tóparti, romantikus környezete. A 125 méter hosszú, kanyargós taposó ösvény izgalmas felületekkel várja a látogatókat.

Békásmegyer-Ófalu – Mezítlábas park: Habár viszonylag kis területen helyezkedik el, mégis több, mint 20-féle taposó felületet lehet kipróbálni a Békásmegyer-Ófalu mezítlábas parkjában.

Tálentum Falusi Turisztikai Fogadóhely – Mezítlábas ösvény: „Ahol a csend még hallható” -így hirdeti magát Irota, a békés cserháti falu, ahol 2002-ben hozták létre a Herba-Park és Falusi Élményudvart. Az idelátogatók 30-fajta gyógy- és fűszernövénnyel ismerkedhetnek meg, valamint gyógyteákat is kóstolhatnak. Az 500 méteren át kanyargó ösvényt különböző anyagokkal tarkították.

Hétpatakgyöngye Naturpark: Alsómocsoládban planetárium, naprendszer-túra, erdei kilátó, ügyességi élményösvény, kenuzás, csónakázás, QR-kódos lábnyomok, kincskeresés, kemencézés és falusi élmények várják az egész családot.

Bük – Kneipp Park: A több, mint 500 méter hosszú, különböző felületű parkban a felnőtteket jógapark, a gyerekeket pedig sövénylabirintus is várja. A közelben található még egy Sportpark és egy szinte új játszótér is.

Kneipp-témaút a Vasi Hegyháton: A Vasi Hegyhát tizenhárom településén, tizenkilenc helyszínén található Magyarország egyetlen Kneipp-módszerre épült témaútja. Itt kipróbálhatóak a Kneipp-módszer szolgáltatásait.

Tabajdi Mezítlábas Park: Magyarország egyik leghíresebb mezítlábas parkjában hűs árnyékot adó fák alatt, egy patak mellett vezet a mezítlábas park. Az idelátogatók 21-féle járófelületen élvezhetik a talpmasszázst, ami némi kihívást is jelent.

Csopaki Szabadidő Park – Mezítlábas ösvény: Egy szabadidőpark területén található a Kneipp-ösvény, ahol eltérő anyagú (kavicsos, köves, zúzott köves, fenyőkéreg, fakorong, tőzeg, fenyőtoboz, meggymag, tégla, kiskockakő) felületek váltják egymást.

Ceglédi Mezítlábas Park: Az árnyékot adó fák lombkoronája alatt található a mezítlábas ösvény, ahol különböző kavicsok, süppedő tőzeg, meleg bazaltkövek, hűs pázsit várja az előre bejelentkező látogatókat.

Százhalombattai Mezítlábas Park: A 70 méter hosszú mezítlábas ösvényt Százhalombattán, a Régészeti Park keleti szélén, a tölgyes-juharos kiserdőben találjuk. A Százhalombattai Mezítlábas Parkban kerek kavicsok, fenyőtobozok, tégla, friss fű és nádkötegek várják a látogatókat, akiknek a Régészeti Parkban kell megvenniük a belépőjegyet.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)