Furcsa okok, amelyek miatt pert indítottak az emberek.lábszagBüdös lábak: Teunis Tenbrook a holland Erasmus Egyetemre diákja volt, amíg 1999-ben ki nem rúgták a túl erős lábszaga miatt, ami zavarta a többi diákot és a tanárokat az órákon való koncentrálásban. Tenbrook beperelte az egyetemet, mert azt akarta, hogy vegyék vissza. A 10 évig húzódó ügyet végül a filozófia szakos diák nyerte.

Veszélyes Nike fegyver: Sirgiorgio Sanford Clardy azt állította a bíróság előtt, hogy a Nike-nak figyelmeztetnie kellett volna, hogy milyen veszélyes AirJordan cipőjük, ezért nagyjából 26 milliárd forintnak megfelelő összegű kártérítést követelt, ám a bíró elutasította a keresetet.

Clardy azt követően döntött a Nike beperlése mellett, hogy korábban 100 év börtönre ítélték, amiért többször megtaposta az áldozata arcát egy portlandi motel előtt. Az áldozat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy több helyen össze kellett varrni az arcát, és plasztikai műtéten is át kellett esnie.

Amikor átver a rádióállomás: Catherine McGowan azért telefonált be egy rádióműsorba 2000-ben, mert szeretett volna részt venni azon a nyereményjátékon, amelyen egy Renault Clio volt a fődíj, ám a DJ azt elfelejtette megemlíteni, hogy nem igazi, hanem csak egy játék autóról van szó.

McGowan megnyerte a fődíjat, majd dühében beperelte a rádióállomást. A per miatt kirúgták azt a DJ-t, aki a megtévesztés mögött állt. A rádió menedzsere a sajtón keresztül ismerte be, hogy félrevezették McGowant., aki megnyerte a pert.

Spermalopás: 1998-ban egy amerikai férfi, Peter Wallis, azért perelte be Kellie Smith-t, mert a volt barátnője a beleegyezése nélkül termékenyítette meg magát Wallis spermájával. A felperes azzal vádolta az alperest, hogy Smith becsapta, mert azt hazudta, hogy fogamzásgátlót szed.

Smith teherbe esett, ezért Wallis anyagi kártérítést akart, arra hivatkozva, hogy később egy olyan gyerek után kell tartásdíjat fizetnie, akit ő nem is akart. Smith védőügyvédje ezzel szemben azzal érvelt, hogy senki sem kényszerítette arra a férfit, hogy az lefeküdjön a volt barátnőjével, tehát a spermát ajándékként kell kezelni, ami többé nem Wallis tulajdona. A pert Smith nyerte.

Túl ijesztő Halloween: Minden évben több ezren kíváncsiak az Universal Stúdió híres Halloween Horror Éjszakájára, ahova Cleanthi Peters 1998-ban látogatott el a 10 éves unokájával, akivel bement az egyik elátkozott házba.

Később Peters testi és érzelmi károkra hivatkozva indított pert a stúdió ellen, ugyanis amikor az unokájával a kijárat felé menekültek egy láncfűrészes elől, akkor megcsúsztak az ajtóban, mert az nedves volt attól a szerkezettől, amivel a stúdió lehűti az attrakcióból kilépő embereket. Peters 4 millió forintnak megfelelő kártérítést követelt, de végül peren kívül megegyezett a stúdióval.

Téves időjárás-előrejelzés: Egy izraeli nő beperelte Danny Rup időjárás jelentőt, amiért az téves előrejelzést adott. A felperes napos időnek megfelelően öltözött fel, mert az időjárás-jelentésben ezt hallotta, ám útközben kitört a vihar, a nő csúnyán megfázott.

A felperes nagyjából negyedmillió forintnak megfelelő kártérítést követelt a férfitől, akinek hibás előrejelzése miatt stresszes helyzetbe került, valamint azt akarta, hogy Danny Rup kérjen tőle bocsánatot. A felek végül peren kívül megegyeztek.

Meleg helyzetben a McDonald’s: 1992-ben Stella Liebeck az unokájával tért be az autós McDonald’s-ba, ahol a 72 éves asszony kávét rendelt. Liebeck szeretett volna tejszínt és cukrot tenni a kávéjába, ám a folyamat során a kávé az asszony ölébe ömlött.

Liebeck mindkét combján harmadfokú égési sérülést szenvedett, ami miatt nyolcnapos kórházi kezelésre szorult. A felépülése után az asszony beperelte a McDonald’s-ot, és körülbelül 5 millió forintnak megfelelő összegű kártérítést követelt.

Liebeck ügyvédei kiderítették, hogy 1982 és 1992 között több, mint 700 hasonló eljárást indítottak a McDonald’s ellen. Liebeck megnyerte a pert, ráadásul a követelt összegnek a többszörösét kapta.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)