Válasszuk ki az alábbi képről, hogy melyik fotelbe ülnénk bele, majd olvassuk el, hogy ez mit árul el a személyiségünkről!fotelteszt1. Zöld – Üzletember: Óriási akaraterővel rendelkezünk, emiatt bármire képesek vagyunk az életben. Minket nem nyugtalanít, ha felhalmozódnak a feladataink. A végletekig terhelhetőek vagyunk, ráadásul egyszerre több dologra odafigyeljünk.

Az élet minden területén megálljuk a helyünket. A munkánkat értékeljük, de ez nem megy a pihenés és a szeretteinkkel való törődés rovására. Egyszerű, tiszta, őszinte emberek vagyunk, ezért sokan becsülnek és tisztelnek.

2. Szürke – Spirituális vezető: A folyamatos, önzetlen segítség jellemző ránk. Nagyon jó, odaadó emberek vagyunk. Mi képesek vagyunk az egész napot azzal tölteni, hogy meghallgatjuk az embereket, akiknek kedves szavakat mondunk és pozitív energiával töltjük fel őket.

3. Citromsárga – Feltaláló: Szenvedélyesen kreatív emberek vagyunk. Amikor belevetjük magunkat egy új projektbe, akkor az alvásról, evésről is megfeledkezünk. Az újszerű és az összetett feladatok mindig elkápráztatnak.

A megközelítéseink és megoldásaink gyakran rendhagyóak. Nem foglalkozunk azzal, hogy mit gondolnak mások, mert az érdekel, ha jön az ihlet, amit igazi ajándéknak tekintünk.

4. Sötétkék – Kritikus: Intelligens, kifinomult emberek vagyunk, aki szereti a jó humort, szarkasztikus, és rajong a drága márkákért. Néhányan sznobnak néznek, pedig csak kifejezetten egyedi személyiséggel rendelkezünk.

Fontosnak tartjuk a baráti és társadalmi kapcsolatainkat. Sok ember boldog lehet, ha megismerkedhet velünk és a barátunknak vallhatja magát, mert egyfajta presztízs velünk jóban lenni.

5. Világoskék – Pszichológus: Nagyon kíváncsiak vagyunk. Az agyunkban milliónyi kérdés tolong, ezekre pedig folyton keressük a válaszokat. Az emberi kapcsolatok lenyűgöznek. Szeretjük megfigyelni az embereket.

A beszélgetéseket úgy irányítjuk, hogy minden érzelmet kihúzzunk a másikból, hogy abból levonjunk bizonyos következtetéseket. Az így szerzett információkat elraktározzuk.

6. Lila – Vándor: Képtelenek vagyunk sokáig ülni. Fáraszt a napi rutin, a monotonitás, emiatt szükségünk van az új élményekre, kalandokra, dolgokra. Számunkra a friss levegő maga az élet. Ha kénytelenek vagyunk egy irodában ülve dolgozni, akkor fejben Párizsban sétálgatunk, az Alpokban túrázunk, vagy a Kaliforniában napozunk.

7. Rózsaszín – Menthetetlenül romantikus: Kreatív álmodozók vagyunk, a fantáziánk pedig elképesztően színes. Ezzel csak annyi a baj, hogy gyakran nem tudunk különbséget tenni álom és valóság között.

Ha otthon ülünk a fotelban, akkor átgondoljuk a nagyszerű ötleteinket, találmányainkat, amelyek teljesen megrészegítenek. Ez az önkívületi állapot jó, ha nem felejtjük el leírni a terveinket, amiket meg kell valósítanunk.

8. Narancssárga – Filozófus: Szeretjük a tartalmas és mély beszélgetéseket. Nem vagyunk unalmas személyek, mert mindig inspiráljuk a beszélgetőpartnerünket. Szeretjük a jó eszmecseréket. A humorunkkal elkápráztatjuk a többi embert.

Sokan különcnek tartanak, de ez nem baj, mert mindenki értékeli az egyedi, nem triviális életszemléletünket. A környezetünk örömmel hallgatja, ahogy arról beszélünk, ami igazán érdekel.

(Forrás: noiportal.hu)