A pszichológusok gyakran használják a munkájukhoz az ukrán festő alkotásait.képZseniális festményekkel kápráztatja el az embereket Oleg Shuplyak, aki optikai illúzióval teszi különlegessé a munkáit, ezért nem elég csak egy pillantást vetni az ukrán művész munkáira, mert csak hosszabb vizsgálat után vehető ki az összes motívum.

Ennek a különleges technikának köszönhető, hogy a pszichológusok gyakran használják a munkájukhoz Oleg Shuplyak festményeit. A fenti kép segítségével most mi is kipróbálhatjuk a személyiségtesztet. A dolgunk csak annyi, hogy vessünk egy pillantást a festményre, majd olvassuk el, hogy milyen tulajdonságot takar az a részlet, ami először megragadta a pillantásunkat.

Ha fekvő kutyát láttuk meg először: Önzetlen, tiszta emberek vagyunk. Jellemző ránk a gyakori önfeláldozás. Azoknak a sorsát is próbáljuk jobbá tenni, akik nem érdemelték ki a bizalmunkat, ez pedig ahhoz vezet, hogy rengetegszer kihasználnak.

Esetünkben elég egyetlen jó szó, hogy megbocsássunk és elfelejtsük a sérelmeinket. Kevés az igaz barátunk, mert inkább azok vesznek körül, akik mindig tőlünk kérnek segítséget, ha bajban vannak, de fordított esetben soha nem számíthatunk rájuk.

Ha a motívumokból összeálló arcot láttuk meg először: Nem hiszünk a csodákban, két lábbal állunk a földön, és arra sem pazaroljuk a drága időt, hogy valaki helyettünk hozza helyre az életünket. Alapvetően optimisták vagyunk, de előfordul, hogy elszáll a lendületünk.

Ebben az esetben szükségünk van egy kis időre, hogy ismét teljes energiával vessük bele magunkat tennivalók sűrűjébe. Az életünkben a család és a barátok a legfontosabbak. Minden más csak ez után jöhet, tehát a saját vágyainkat is a háttérbe szorítjuk.

Ha az öregembert vettük észre elsőnek: Befelé forduló, intellektuális, érzelmes emberek vagyunk. Szeretjük a zenét, a könyveket, és gyakran elmerülünk a gondolatainkban. Napjaink rohanó világában nem találjuk a helyünket, ahogy a nagyobb társaságban sem érezzük jól magunkat.

Ha szűk baráti, vagy családi társaság vesz körül, akkor a középpontban állunk. A nyugalom és a biztonság nagyon fontos a számunkra, ezért nincsenek spontán döntéseink. Mi mindent alaposan megtervezünk. A barátaink gyakran kérnek tanácsot, vagy minket jelölten ki döntőbírónak.

Ha a varjút vettük észre: Ambiciózus emberek vagyunk. Pontosan tudjuk, hogy mit akarunk az életben, a céljainktól nem lehet eltántorítani. Mindegy, hogy milyen akadályt gördítenek elénk mások vagy az élet, mert nem futamodunk meg. Alapvetően úgy gondoljuk, hogy minden hiba és nehézség csak egy újabb lépés a siker felé. Kevés az igaz barátunk, de velük mindig számíthatunk egymásra.

Ha a kapu ragadta meg a tekintetünket: Nyughatatlan, kíváncsi emberek, ami miatt mindig mindenről tudni akarunk. Folyamatosan nyitott szemmel és füllel járunk, emiatt a környezetünk legapróbb változása sem marad észrevétlen előttünk.

Ritkán csalódunk, mert a megérzéseink csodásak, az emberismeretünk kiemelkedő. Azokat próbáljuk magunk köré gyűjteni, akikben látunk valami érdekeset, felfedezni való, mert a színes embereket szeretjük.

Ha a fiatal nő tűnt fel: Aktív, nyüzsgő, társasági személyek vagyunk. A munka felpörget, a sok tennivaló pedig folyamatos mozgásra motivál. Szeretjük két végén égetni a gyertyát, de ennek eredménye, hogy önmagunkkal nem foglalkozunk, mert felesleges luxusnak tartjuk a pihenést.

A barátainkkal őszinték vagyunk, ami néha túlságosan kritikus megnyilvánulása csap át. Hozzánk csak olyan emberek közelednek, akik megbecsülik, hogy nem azt mondjuk, amit hallani akarnak, hanem azt, amit valójában gondolunk.

(Forrás: spiritualis.tippek.net)