Chloe Bridgewater aranyos jelentkezést nyújtott be a céghez, mert megtetszett neki, hogy csúszdázhat a munkahelyén.clolevelA 7 éves gyerekek többsége még nem arról álmodozik, hogy milyen lesz az ideális munkája, hanem a babáival játszik, az udvaron kergetőzik, ám Chloe Bridgewater nem tartózik a nagy átlaghoz, mert ő már most, 7 évesen beadta az első jelentkezését.

A kislány nem akárhol képzeli az álommunkáját, ugyanis a Google-nél szeretne elhelyezkedni. Erre a döntésre akkor jutott, amikor az apjával, Andy Bridgewaterrel az ideális munkahelyről beszélgettek.

Amikor a férfi arról beszélt, hogy a Google alkalmazottai milyen körülmények között dolgoznak, akkor az angol kislánynak nagyon megtetszett, hogy olyan munkahelye lehetne, ahol babzsákfotelek, gokart, csúszdák vannak. A beszélgetés után Chloe elhatározta, hogy levelet küld a cégnek.

Amikor elkészült Chloe levele, akkor azt az édesapja beküldte a Business Insider-nek. Az üzenetben a következő állt:

„Kedves Google Főnök,
Engem Chloe-nak hívnak. Ha felnőttem, akkor szeretnék a Google-nél dolgozni. Érdekelne még egy csokoládé gyári munka is. Minden szombaton és kedden úszok, és szeretnék egyszer az Olimpián is úszni. Az apukám arról mesélt, hogy egész nap babzsákfotelekben ülhetnék és gokartozhatnék, ha a Google-nél dolgoznék.

Szeretem a számítógépeket. A tabletemen szoktam játszani. Az apukám letöltött nekem egy játékot, ahol robotokat kell fel és le mozgatni. Azt mondta, hogy ezzel megtanulok gépezni, és akkor egy nap kaphatok saját számítógépet.

7 éves vagyok. A tanáraim szerint jól teljesítek az iskolában. Jól megy az olvasás, nyelvtan és a matek. Apu azt mondta, ha továbbra is ilyen jól tanulok, akkor dolgozhatok a Google-nél. Van egy testvérem, Hollie. Ő 5 éves. Ő is okos, de inkább a babáit szereti öltöztetni. Apu azt mondta, hogy küldjem el a jelentkezésemet, bár nem tudom, hogy ez pontosan mit jelent, de azt mondta, hogy egyelőre egy levél is megteszi.

Köszönöm, hogy elolvastad a levelem. Te vagy a második ember, akinek valaha levelet küldtem. Az első a Mikulás volt.

Viszlát,
Chloe Bridgewater
7 éves”Chloe BridgewaterMindenki legnagyobb döbbenetére, a tüneményes levél nem maradt válasz nélkül, ugyanis Sundar Pichai, a Google vezérigazgatója személyesen írta meg a választ. Ennek hitelességét a Business Insider megerősítette. A vezérigazgató arra kérte a kislányt, hogy kövesse az álmait.

A válaszlevelet Chloe apukája osztott meg a LinkedIn-en:

„Kedves Chloe,
Köszönöm a leveledet. Örülök, hogy szereted a számítógépeket és a robotokat. Bízom benne, hogy még sokat fogsz tanulni a technológiáról. Amennyiben tovább dolgozol és követed az álmaidat, akkor mindent elérhetsz, amit csak szeretnél, kezdve a Google-nél dolgozástól az Olimpián való úszásig. Nagyon várom a jelentkezésedet, miután befejezted az iskolát. 🙂

Minden jót kívánok neked és családodnak!
Szívélyes üdvözlettel,
Sundar Pichai
Vezérigazgató”

A válaszlevél alaposan megnövelte Chloe önbizalmát és motivációját, amire nagy szüksége volt, hiszen pár évvel ezelőtt elütötte egy autó. A kislány most azt találta ki, hogy több esélye lehet az álommunka megszerzésére, ha nagyobb média nyilvánosságot kap, ezért szeretne a tévében szerepelni, ám az apja ezt nem támogatja, mert jelenleg az iskola a legfontosabb a kislány életében.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)