Tibet vallási és politikai vezetője a meditáció, az együttérzés és a segítségnyújtás fontosságáról beszélt.dalaiA dalai láma szerint, ha megfogadjuk a tanácsait, akkor lehetőségünk lesz arra, hogy boldog és kiegyensúlyozott életet éljünk, függetlenül attól, hogy milyen körülmények vesznek minket körül a nagyvilágban.

Az együttérzés fejlesztése: A boldogság elsősorban a saját mentális hozzáállásunktól függ, emiatt fontos megtanulnunk az együttérzés gyakorlatát. A dalai láma szerint egyébként is mindig jó befektetés önmagunk megfigyelése, tanulmányozása, fejlesztése.

A kritikus hozzáállást cseréljük le kedvességre. Legyünk elnézőbbek a saját hibáinkkal szemben, mert ez támogathat a teljesebb élet elérésében. A politikai és vallási vezető ugyanakkor figyelmeztet, hogy az együttérzést nem szabad összekeverni az önsajnálattal.

A dalai láma szerint az a lényeg, hogy amennyiben őszinték vagyunk magunkhoz és az érzéseinkhez, akkor attól függetlenül is megtaláljuk a boldogságot, hogy milyen körülmények vesznek körül.

Játsszál, mint egy gyermek: A gyerekek sokkal elfogadóbbak, mint a felnőttek, ráadásul kevésbé ítélkezőek, nem érdekli őket a többiek vallási, családi háttere és a nemzetsége, ezért minden felnőttnek ápolnia kellene a gyermeki énjét.

A dalai láma szerint az ember alaptermészetének része a könyörületesség. A dalai láma arra buzdít mindenkit, hogy legyen játékos, hiszen ő még akkor is jó kedélyű, ha egy komoly témáról beszél. Őszentsége szerint mindig van remény arra, hogy tegyünk valamit.

A körülmények nem számítanak, hiszen mindig megéri, ha erőfeszítést teszünk a magunk, vagy mások érdekében. Ha igazán elkötelezettek vagyunk, akkor egy kisebb erőfeszítés is eredményes lesz, ez pedig olyan nagy elégedettséget fog okoz, amitől boldogabbnak fogjuk érezni magunkat.

A harag elmúlik: A dalai láma elmondta, hogy a harag csak egy múló érzelem, aminek nem engedhetjük meg, hogy átvegye felettünk az irányítást. Azt is meg kell akadályoznunk, hogy meghatározza a gondolatainkat, hiszen a harag depresszióhoz, álmatlansághoz, táplálkozási zavarokhoz, szívproblémákhoz és más komoly problémákhoz vezethet. Sokat tehetünk magunkért, ha együtt érző emberekkel vesszük körül magunkat, mert így könnyebb kezelni a negatív érzelmeket.

A meditáció fontossága: A dalai láma minden nap hajnali háromkor kel, és öt órát meditál. Ha nekünk csak 10 percünk van a meditálásra, akkor az is elég, mert a rendszeres meditációnak rengeteg pozitív hatása ismert. A kutatások szerint a rendszeres meditáció segít a stresszkezelésben, jó hatással van a hangulatra, fejleszti a figyelmet és a memóriát.

Segíteni jó: A dalai láma szerint a boldogság egyik kulcsa az, ha valami jót teszünk másokért. A mások szolgálatáért végzett munka, függetlenül a körülményektől, erősíti az önbizalmat és a boldogságérzetet. Ugyanezt érhetjük el, ha önkéntesként dolgozunk, de akkor is, ha csak meghallgatunk egy feldúlt embert, mert a lényeg a segíteni akarás.

Az önkéntes munka előnyeit már kutatások is bizonyítják, ugyanis az önkéntesek között kevesebb a depressziós, kiegyensúlyozottabb a vérnyomásuk, tovább élnek, kevésbé érzik magányosnak magukat.

(Forrás: globoport.hu)