Különleges személyiségtesztet állított össze egy finn pszichológuscsoport, akik kilenc szemmel ábrázolták az egyes személyiségtípusokat.szemekNézzük meg alaposan a kilenc szemet, majd válasszuk ki azt, amelyiket a legközelebb érezzük magunkhoz, és olvassuk el, hogy milyen kiemelkedő erősségünk van a finn pszichológusok szerint!

1. Olyan emberek vagyunk, aki bárkit szívesen lát az életében, szívében. Gyorsan megnyílunk a környezetünk előtt, aminek köszönhetően nagyon sok ember vesz körül, ám nem ártana elgondolkodnunk azon, hogy közülük mennyien közelednek őszintén, ugyanis gyakran visszaélnek a jóindulatunkkal, nyitottságunkkal.

Az életfelfogásunk miatt inkább kockáztatunk, mint elzárjuk magunkat a külvilágtól. Szokásunk, hogy nem mutatjuk ki a félelmeinket, bizonytalanságunkat, mert ez csak ránk tartózik.

2. Olyannyira szomjazunk a megbecsülésre, hogy annak érdekében nem vagyunk restek feláldozni magunkat, ugyanis senkinek sem akarunk nemet mondani. Hiszünk abban, hogy a tetteinkkel képesek vagyunk megváltoztatni a világot, mások életét, és lényegtelen, hogy ennek milyen magas az ára. Az életünk során nagyon sok nyomorúsággal, igazságtalansággal találkozunk. Ezeket szeretjük megtartani magunknak. Szeretnénk a lehető legjobb emberré válni.

3. Az eddigi életünkben sok kellemetlenségben volt részünk, a viharos múltunk pedig még mindig hatással van ránk. Sokszor úgy érezzük, hogy a belső békénket képtelenek vagyunk megtalálni. A sötét gondolatainkat nem osztjuk meg a környezetünkkel. Csak, és kizárólag a pozitív hozzáállásunknak köszönhetjük, hogy még nem buktunk el, illetve komoly gyakorlatot szereztünk abból, hogy hogyan szedhetjük össze magunkat a lehető leggyorsabban.

4. Mindent túlgondolunk, túlreagálunk. Nem érdekelnek a felületes dolgok, mert szeretünk a dolgok mélyére ásni, hogy megtudjuk a mélyebb jelentést. Az élet minden területén egyfajta belső bizonytalanság jellemző ránk, ám ezt ügyesen eltitkoljuk a külvilág elől. Általában csak akkor nyugszunk meg, ha képesek vagyunk a dolgok legmélyére nézni. Szívből gyűlöljük a félmegoldásokat.

5. Abban az esetben, ha valaki megpróbál megfejteni, akkor annak igazán nagy szerencsére lesz szüksége, hiszen rengeteg ellentmondás kavarog bennünk, a hangulatunk pedig akár percenként változhat, ez pedig még minket is meg tud lepni.

A világnak nem mutatunk sokat önmagunkból. Nem beszélünk sokat, hanem inkább a háttérből figyelünk, valamint előbb felmérjük a beszélgetőpartnert, és csak az után szólunk hozzá ahhoz, amiről beszélt. Csak akkor mondunk véleményt, ha maximálisan tudjuk, hogy igazunk van.eye6. Mindent észreveszünk az életben, és semmit se felejtünk el. Nagyon jó összhangban vagyunk a világgal, mélyen érzünk, néha pedig a legostobább dolgok is nagy hatást gyakorolnak ránk, ami könnyek vagy nevetés formájában mutatkozhat meg.

Soha nem mutatjuk ki, hogy milyen törékenyek vagyunk. Előre kikalkuláljuk, hogy milyen következménye lesz a tetteinknek. Gyakran előfordul, hogy mások még reménykednek valamiben, mi viszont már tudjuk, hogy mi lesz a végeredmény.

7. Tele vagyunk élettel, energiával, szenvedéllyel. Ha szeretetről van szó, akkor vagy imádjuk, vagy szívből gyűlöljük az adott embert, dolgot. Mindenről megvan a saját véleményünk, a döntéseinket pedig gyorsan meghozzuk. Gyakran érzünk nyugtalanságot, mert felgyülemlik az energiánk.

8. Valószínűleg már kicsiként is különböztünk a többi gyerektől. A szabályok, hagyományok soha nem érdekeltek, mert meggyőződésünk, hogy ezek csak azért léteznek, hogy legyen mit megszegni. Azok között érezzük jól magunkat, akik hozzánk hasonlóan gondolkodnak, mert nekünk az okoz örömöt, ha különbözünk az átlagtól.

9. Remekül megértjük a környezetünket és az egész világot. Nagyszerűen olvasunk mások arckifejezéséből, hangszínéből, és azt is azonnal észrevesszük, ha valaki nem mond igazat. Mindig azt mutatjuk a világnak, amit mutatni akarunk. Tudjuk, hogy mikor akarnak manipulálni, illetve mi mikor manipulálhatnánk valakit, de ilyesmit nem teszünk.

(Forrás: noiportal.hu)