June és Jennifer Gibbons sok mindenkire ráhozta a frászt.gibbson1963. április 11-én született Barbadoson June és Jennifer Gibbons. Az ikerpár később Walesbe költözött a családjával. A gyerekek csak egymással beszéltek, illetve néha hajlandóak voltak szóba állni a húgukkal.

A lányok egy kitalált ikernyelvet használtak, amit egy pszichológus titokban rögzített. A felvétel visszajátszása után kiderült, hogy a gyerekek angolul, hihetetlen gyorsasággal beszélgetnek egymással.

Mivel a testvérpárt folyamatosan bántották az iskolában, ezért ki kellett venni őket onnan. Annak érdekében, hogy a lányok társasági élete fejlődjön, elválasztották őket egymástól, de ennek következményeként June és Jennifer katatón állapotba került. Ez csak akkor szűnt meg, amikor újra együtt lehettek.

A Gibbons lányok naplóba és regénybe írták le azokat a borzalmas, erőszakos cselekményeket, amelyek a fejükbe jártak, később pedig több erőszakos bűncselekményt is elkövettek.

Azt ikrek rablás és gyújtogatás vádjával állt bíróság elé 1982-ben. A bíró mind a két lányt a pszichiátria zárt osztályára küldte. June és Jennifer továbbra sem beszélt, és antiszociálisak maradtak. A pszichiátrián külön szobában laktak, de sok időt tölthettek együtt.

A nővérek gyakran külön szobában, de ugyanolyan pózban találtak a lányokra, akik többször is megpróbálták megölni magukat, valamint a történetírással sem hagytak fel. A testvérpár egymástól elválaszthatatlan kapcsolatban élt. Nem tudtak együtt, de külön se élni. Jennifer azt gondolta, hogy June szebb és intelligensebb. June erről a naplójában számolt be, ahogy azt is lejegyezte, hogy fél a testvérétől.

A Gibbons ikrekről Marjorie Wallace írt egy hosszú bejegyzést, amiből kiderült, hogy Jennifer kijelentette, hogy meg kell halnia. Amikor Wallace megkérdezte, hogy miért, akkor a lány azt válaszolta, hogy azért, mert így döntöttek a testvérével, ugyanis nem lehet normális életük, ha mindketten élnek.

1993-ban egy nyitottabb intézetbe költöztették az ikreket, ám Jennifer megbetegedett. A kórházba szállított lányról kiderült, hogy nem kizárt, hogy méreg okozta a betegségét, ám az nem derült ki, hogy valójában miért halt meg. June gyászolta a testvérét, de most már egész normális életet él, képes beszélni, és önállóan tevékenykedik.

(Forrás: bizzarium.com)