A tudósok azt állítják, hogy rájöhettek, hogy hogyan lehet megfiatalítani az öregedő sejteket.old-people-get-ms-400x400Az örök fiatalság receptjét sokan kutatják. Közöttük akadnak, akik a földtől elrugaszkodott megoldás után néznek, míg mások az egészséges életmódban, szépségápolásban látják a reményt, ám a tudósok a tudományt szeretnék segítségül hívni.

Most a Newcastle Egyetem kutatói álltak elő azzal, hogy lehetséges, hogy megtalálták a megoldást, amivel felvehetjük a harcot az öregedés ellen, mert rájöttek, hogy hogyan lehetne megfiatalítani az öregedő sejteket.

A kutatók ehhez több genetikai kísérletet is elvégeztek, illetve laboratóriumi körülmények között sikerült megállítaniuk az öregedésért felelős sejtek egy részét úgy, hogy becsapták a sejteket.

A tudósok hamis jeleket küldtek a sejteknek, amelyek olyan üzenetet kaptak, amelyek a mitokondriumok fiatalabb sajátosságokkal bírtak. A kutatók döbbenten látták, hogy a sejtek szinte megfiatalodtak.

A kutatássorozatból kiderült, hogy mitokondriumok meghatározó szerepet játszanak az öregedésben, ez pedig azt jelenti, hogy a tudomány egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy megalkották azt a terápiát, ami képes ellensúlyozni a sejtek öregedését.

(Forrás: life.hu)