A Természetvédelmi Világalap legfrissebb jelentéséből kiderült, hogy mit veszíthetünk el a klímaváltozással.orangeKávé nélkül nem indulhat a nap? A narancs és a banán nem hiányozhat az egészséges étrendből? A mogyoró és a csokoládé nélkül sem lehet élni? Ha mindezzel egyetértünk, akkor a Természetvédelmi Világalapja legújabb jelentése, a Vihar előtti csend, elkeserítő lesz a számunkra. A klímaváltozás miatt ugyanis egyre kevesebbszer engedhetjük meg majd magunknak, hogy ilyesmit fogyasszunk.

Thilo Pommerening, a WWF Németország éghajlat változási szakértője elmondta, hogy a klimatikus körülmények változása, illetve az olyan extrém időjárási jelenségek, mint az aszály, árvíz, már több mezőgazdasági termény hozamának csökkenését okozta.

A szakértő szerint arra számíthatunk, hogy a jövőben bekövetkező változások még több termék kiesését okozhatja, hiszen az éghajlatváltozás negatív hatásai erősödni fognak, és a globális felmelegedéstől fognak függni, valamint attól, hogy mennyire tudunk alkalmazkodni az új körülményekhez.

A Természetvédelmi Világalap jelentéséből az is kiderült, hogy muszáj lesz tennünk valamit a globális felmelegedéssel járó üvegházhatású gázok ellen, mert ellenkező esetben nehezen juthatunk majd hozzá a leggyakrabban fogyasztott élelmiszerekhez.

(Forrás: life.hu)