A babák is megérzik, hogy kiben bízhatnak.Az emberismeret nagyon fontos az életben, mert ez segít abban, hogy megállapítsuk, hogy kinek hihetünk, és ki az, aki csapdát állít nekünk. Az emberismeretet már egészen kiskortól használjuk, hiszen a kisbabák is tudják, hogy kire mosolyogjanak, és kinek a közelében sírjanak.

Egy új kutatás arra volt kíváncsi, hogy a gyerekek miként döntenek valaki szimpátiája mellett. Az ezt vizsgáló kísérletben az óvodás korú alanyok dolga az volt, hogy találjanak meg egy matricát úgy, hogy ehhez három felnőtt ad nekik információt, ám közülük nem mondott mindenki igazat.

A kísérletből kiderült, hogy a gyerekek bárkivel szóba állnak, akitől kapnak egy kedves mosolyt. A 3 éves gyerekek szinte mindenkitől elfogadták a tanácsot. A 4 évesekben már éledezett a gyanú, hogy valami nem mond nekik igazat. Ők óvatosabban reagáltak, és el sem fogadták az útmutatásokat.

Az 5 évesek az irányításnak megfelelően cselekedtek, de a félrevezető adattal nem foglalkoztak, mert érezték, hogy az, akitől kapták, nem tiszta, tehát a gyerekek nagyjából 5 évesen tudják, hogy kinek hihetnek, és kinek nem.

A hazugság azonban egy tág fogalom, hiszen sok szint található az ártalmatlan füllentéstől kezdve a durva átverésig. Egy másik kutatás arra volt kíváncsi, hogy a gyerekek különbséget tesznek-e abban, hogy ki és miért hazudik.

A vizsgálatban több, mint száz 7-11 éves gyereknek olvastak fel. A négy történet abban különbözött, hogy a főszereplő hol hazudott, hol igazat mondott. A kutatás eredményéből kiderült, hogy a gyerekek mindig azt a szereplőt értékelték pozitívnak, aki igazat mondott.

A hazugok között különbséget tettek, mert azt ítélték el jobban, aki azért hazudott, hogy magát jobb színben tüntesse fel. Aki más érdekében kendőzte el az igazságot, azt semlegesség övezte.

A kutatásból tehát kiderült, hogy a gyerekek már 6 évesen tudják, hogy nagy a különbség a hazugság és az igazság között, a hazugság pedig nem csak egyféle lehet.

(Forrás: marmalade.hu)