Mit mondjunk, ha szeretnénk sikeresek lenni?speakGyerekként megtanultuk, hogy a kérem és köszönöm szavakkal sokat elérhetünk. Felnőttként ennél kicsivel több kifejezést kell felvennünk a szótárunkba, ha szeretnénk, hogy mások ránk figyeljenek, és sikert akarunk elkönyvelni.

„Szükségem lenne X-re, és ez neked is hasznodra válna, mert…” – Ezzel a mondattal elérhetjük, hogy valaki segítsen nekünk. Ehhez csak annyi kell, hogy kihangsúlyozzuk, hogy ő mit nyerhet az ügyön.

„Volna egy javaslatom…” – Ezzel a mondattal a főnökünk elé állhatunk. Jogos a kérdés, hogy a „Van egy ötletem” kifejezés miért nem jó. A szakértők szerint az „ötlet” szó megfoghatatlan, emiatt a felettes elutasíthatja. A „javaslat” viszont sokkal konkrétabb, mert azt jelenti, hogy sokat gondolkodtunk az ötleten.

„Akárcsak te, én is…” – A beszélgetőpartnerünknek ezzel azt üzenjük, hogy egyformák vagyunk. Ez azért fontos, mert a legtöbb ember olyanokkal szereti körülvenni magát, akinek hozzá hasonló értékrendje, érdeklődési köre van.

„Hatalmas segítség lenne, ha te…” – Ha szívességet kérünk mástól, akkor éreztessük, hogy milyen nagy befolyással lehet a segítsége, ami nélkül talán semmire sem mennénk. Ezzel kicsit megsimogatjuk a másik hiúságát is, úgyhogy valószínűleg nem fog cserbenhagyni.

„Valószínűleg igazad van, de…” – Ha szeretnénk megváltoztatni valakinek a véleményét, akkor a saját javaslatunk vázolása előtt, ismerjük el a másik álláspontját a mondattal. Ezzel egyrészről elismerjük az ő véleményét, másrészről rávesszük, hogy hallgassa meg a mi szempontunkat is.

A mondattal megakadályozhatjuk, hogy a beszélgetőpartner ellenkezni kezdjen, illetve bizonyíthatjuk, hogy nyitott, elfogadó emberként képesek vagyunk több szempontból megközelíteni egy dolgot, amire nem egy megoldás létezhet.

(Forrás: astonet.hu)