Kiegyensúlyozottabb, nyugodtabb lesz a gyermek, ha rendszeresen meditál.meditaionRohanó világunkban nagyon sok stressz éri a gyerekeket, akik esetében ugyanolyan negatív következményei lehetnek a feszültségnek, mint a felnőtteknél. A stresszes életmód már egészen fiatalon megmutatkozik a különórákkal, vagy a küzdelemmel, teljesítménynöveléssel, hogy felvegyék egy elit iskolába.

Ehhez még hozzá kell adnunk a növekvő, gyorsuló ingereket, az internet veszélyeit, az elidegenített kapcsolatokat. Mindennek az eredménye pedig az, hogy a gyerekek között egyre több az érzelmi és figyelem zavarral küszködő fiatal.

Eline Snel terapeutaként, és két gyermek anyja, a saját tapasztalatai alapját alkotta meg „mindfullness” meditációt, amit több brit iskolában is alkalmaznak. A szakember könyve nálunk „Ülj figyelmesen, mint egy béka” címmel jelent meg. A tudatos jelenlét gyakorlását már 5 éves kortól ajánlják olyan gyerekeknek, akik figyelemzavarosak, hiperaktívak.

A feladatok egyszerűek, érthetőek, a szülők pedig együtt csinálhatják a gyermekükkel, heti 1-2 alkalommal. Ha eleinte a gyermeknek nincs kedve a feladatokhoz, akkor is próbáljuk meg rávenni, hogy legalább egy esélyt adjon a meditációnak, és utána mondja el, hogy hogy érzi magát.

A feladatok játékosak, és a korosztály szintjén vannak megfogalmazva. Az egyik ezek közül a „Milyen az idő odabent?” feladat. A személyes időjárás-jelentés abban segít, hogy a gyerek megértse, hogy mi folyik a lelkében.

A gyakorlatnál kérjük meg a gyereket, hogy üljön le, helyezkedjen el kényelmesen, csukja be a szemét, és határozza meg, hogy milyen a hangulata, és ezt milyen időjáráshoz tudja hasonlítani.

Amennyiben a gyermek rájön, hogy mi történik benne, akkor nem kell máshogy éreznie, hiszen a kinti időjárást sem képes megváltoztatni, úgyhogy csak fogadja el az érzéseit. Ez után a gyerek rajzoljon egy képet, amin a jelenlegi belső időjárása szerepel, majd a nap végén nézze meg, hogy megváltozott-e a kép.

(Forrás: astronet.hu)