Hasznos tanácsok, hogy ne vesztegessük el az értékes perceket, órákat.lateAz állandó időhiányban szenvedő emberek döbbenten nézik azokat, akiknek mindig mindenre van idejük, és mindenhova időben megérkeznek. Ezen azonban nincs mit csodálkozni, ugyanis a pontos személyek napja sem áll 24 óránál többől, csak ők tudják, hogy hogyan spóroljanak a drága idővel.

Ha elegünk van abból, hogy folyamatosan késünk, kapkodunk, akkor a következő tanácsok segíteni fognak, hogy mostantól mi is jól gazdálkodjunk az órákkal, percekkel!

Kávézzunk otthon: Akár 20-30 perc is elmehet azzal, hogy reggel elmegyünk a kedvenc kávézónkba, és megvárjuk, amíg elkészül a napindító feketénk. Sokkal egyszerűbb, ha otthon főzzük meg a kávét.

Fürdés és szépségápolás: Zuhanyzás közben mossunk fogat, szedjük le a sminket, hogy kiszállva a kádból már csak az ágyba kelljen feküdnünk!

Egytálételek: A hétköznapok estéjét ne fecséreljük el főzésre, hanem üssünk össze egy gyors egytálételt, amivel mosatlan sem igen lesz. Majd hétvégén ráérünk művészkedni!

Otthoni vásárlás: Napjainkban már nem muszáj elsétálnunk, kocsikáznunk a boltokig, mert az élelmiszerüzletek honlapján is lehetőségünk van arra, hogy betegyük a kosárba a termékeket, majd kiválasszuk a szállítás időpontját. Ezzel akár órákat is megspórolhatunk.

Zenés ébresztő: Állítsunk össze egy reggeli zenelistát. Ébredjünk a kedvenc dalunkra, majd a reggeli készülődéshez is válasszunk számokat. A zene hatására sokkal vidámabb, gyorsabb, frissebb lehet a napkezdés.

Okos edzés: Nem kell edzőterembe mennünk, mert a napi testmozgáshoz elég 4-5 perc. Végezzünk 20 másodpercig kőkeményen mozgást, majd 10 másodperc szünet után csináljunk pár felülést, fekvőtámaszt, más erősítő gyakorlatokat. Ezt nyolcszor ismételjük.

Ruhák kiválasztása: Jó ötlet, ha már este előkészítjük, hogy másnap mit fogunk felvenni!

Mosás: A hétvégi szabadidő túl drága ahhoz, hogy mosásra pazaroljuk, ezért péntek este pakoljunk be a mosógépbe, majd állítsuk be az időzítőt úgy, hogy kora reggelre kész legyen a mosás, nekünk pedig csak teregetni kelljen!

Szabad levegő: A tudósok állítják, hogy sokkal aktívabban megy a munka, ha nem a számítógép előtt, a négy fal között töltjük az egész napot, hanem néha kimegyünk a friss levegőre, sétálunk egyet, és a munkahelyünktől távol ebédelünk. A szabad levegő hatására felfrissülünk.

Okos közlekedés: Még mielőtt útnak indulunk, nézzünk utána, hogy melyik útvonal a legrövidebb, számítani kell-e valahol útlezárásra, torlódásra!

(Forrás: marmalade.hu)