Havi 1 millió forintot kereshetünk és még szabadabbak is lehetünk, mint egy irodai munka esetében.dogwalkSzeretjük a kutyákat? Szívesen élnénk Londonban? Tudnánk mit kezdeni havi 1 millió forinttal? Akkor a legjobb az lesz, ha Londonba költözünk, hiszen ott igazi álommunka a kutyasétáltatás, ugyanis azok, akik hivatásszerűen űzik ezt a szakmát, azok egy kutya után óránként 6 ezer forintnak megfelelő fontot kapnak.

A legtöbb szakmabeli azonban nem egy, hanem 13 kutyát sétáltat néhány órán keresztül így pedig kijön a havi 1 millió forint. Amennyiben inkább állatóvodát nyitunk, ahol a gazdik elhelyezhetik a kedvencüket, amíg dolgoznak, vagy más dolgokkal foglalkoznak, akkor ez is megéri, mert ebben az esetben óránként 10 ezer forintot kereshetünk.

Luke Winchester kutyasétáltató elmesélte, hogy 20 évvel ezelőtt költözött Londonba, ahol ingatlanügynökként dolgozott. A munka jól ment, már vezető beosztásba került, de úgy érezte, hogy ennél sokkal több pénzt kereshetne ráadásul úgy, hogy szabadabban élhetne, ezért 15 év után otthagyta az ingatlanügynöki munkáját és hivatásos kutyasétáltató lett.

Ne higgyük azonban azt, hogy olyan könnyű munkáról van szó, hiszen egyáltalán nem egyszerű bejutni a királyi parkokba, ahova külön engedélyre van szükség, és egyszerre csak négy kutyát lehet bevinni.

(Forrás: life.hu)