A világ egyik legizgalmasabb, semmihez sem hasonlítható érzése, amikor kiderül, hogy kisbabát vársz. Megijedsz, boldog vagy, szárnyalsz, a térdeid citeráznak, s csak fél füllel hallod az orvosod utasításait: minden mehet a megszokott kerékvágásban, egyedül csak a stresszt kerüljük, amennyire csak lehet.

Aztán legyintesz egyet, s észre sem veszed, hogy egy nap hányszor húzod fel magad a munkahelyeden a határidők miatt, a metrón a zsúfolt szerelvények lassúsága miatt, a boltban a túl hosszú sor és a pénztárszalag cseréje miatt, vagy éppen akkor, amikor a postán már megint épp előtted áll egy néni 10 képeslappal, meg huszonöt nyereménybeküldős levéllel. Próbálsz lazítani, amikor eszedbe jut, mert felelősségteljes kismamaként tisztában vagy vele, hogy a stressz nem éppen a legideálisabb állapot a picinek, de vajon elégszer eszedbe jut, hogy ne foglalkozz ezekkel a bosszantó apróságokkal?

A kísérlet

A stressz mérgező hatását régóta ismerjük, azt azonban kevesen tudják, hogy ez nem csupán teória, hanem fizikailag is kimutatható, mérhető a megjelenése, mégpedig látható lerakódás formájában.
Selvarajan Yesudian és Haich Erzsébet Sport és jóga című könyvében olvashatjuk a következő kísérletet: “Gates amerikai orvosprofesszor már 1879-ben közzétette ez irányú érdekes kísérleteinek eredményeit.

Páciensének leheletét egy jéggel hűtött üvegcsőben csapadékolta. Rendes légzéskor a rodopszin-jodid nem váltott ki semmi jelentős csapadékot. Ám öt percre rá, hogy a beteg haragos lett, barnás lerakódás volt látható a kémcsőben, ami arra vallott, hogy a hirtelen indulathullámzásra bizonyos vegyi képlet jelent meg a lecsapódott leheletben. Ha ezt a vegyi anyagot kivonták és állatnak, embernek beadták, nagyfokú izgatottságot okozott. (…) <<Tapasztalataim, kísérleteim folytán arra a meggyőződésre jutottam – írja dr. Gates – hogy a harag, a rossz és lehangoló érzések, ártalmas, mérgező vegyi anyagokat termelnek a szervezetben, míg a megelégedettség, boldogság, vidámság, jókedv, szeretet, s általában a jó érzések, jó gondolatok mozgósítják a szervezet gyógyerőit.>>”

Mit tehet a kismama és a kispapa?

A legfontosabb az, hogy amint a leendő anyuka megkapja az örömhírt, mosolyogva, a világtól tökéletesen zavartalanul élje napjait, mert semmi nem ér annyit, hogy a kisbabát veszélyeztesse. Ami eddig nem változott, az ezután sem fog, legyen az munkahelyi, családi, vagy bármilyen probléma. Azonban, mint a fenti kísérlet is mutatja, nem teljesen mindegy, hogy mennyire húzod fel magad, s ugyan a kismamáknak nehezebb a dolga a stresszkezelés ügyében, hiszen a hormonok teljesen átveszik az uralmat a személyisége és a teste fölött, ezért nekik jut a keményebb meló, hogy megküzdjenek ezekkel a változásokkal és hatásaikkal egyaránt, de éppen ezért kötelességük is minél inkább észnél lenni és tudatosnak maradni.

Természetesen nem feledkezünk meg a boldog és egyben rettegő kispapákról sem, hiszen az ő helyzetük meg éppen attól bonyolult, hogy náluk nincs semmilyen fizikai élmény, amelytől hirtelen szülőnek kellene érezniük magukat, ezzel szemben mindenki elvárja tőlük, hogy tökéletes apukák legyenek már ebben az első kilenc hónapban is. Emellett hajtja őket a teljesítmény kényszer, hogy megteremtsék a fészket a babának, elővarázsolják a leglehetetlenebb ételkombinációkat a mamának és a fennmaradó üres idejükben megpróbáljanak hozzászokni a tényhez, hogy kettő vagy több hónapig viszlát szex!

Nyomasztó lehet, de ne csüggedjetek, kedves várandós szülők, a küldetés nem lehetetlen, s ha a szakmai önéletrajzodban meg a Facebook-profilodban bevállalod, hogy lételemed a kihívás, és imádod a váratlan helyzeteket, mert a legjobbat hozzák ki belőled, akkor most hajrá, lássuk a medvét!