Híres kismamákat követett a közösségi oldalakon Ruth Lee, aki lelkileg összezuhant, miután a saját szülése után a teste nem volt tökéletes.Ruth LeeKorunk egyik legnagyobb problémája, hogy az emberek másokkal mérik össze magukat, főleg a testüket. Ez azért baj, mert elsősorban a nők, hajlamosak a hírességekhez mérni magukat, amikor pedig nem képesek elérni azt az eredményt, amit a közösségi oldalakon látnak, akkor lelkileg teljesen összetörhetnek.

A most 26 éves Ruth Lee elkövette ezt a hibát, ugyanis olyan celebek fényképeit nézegette, akik a szülés után olyan tökéletes alakban pózoltak, mintha nem is most adtak volna életet a kisbabájuknak.

Ruth Lee 25 évesen várta az első gyermekét. Ebben az időben megszállottan odafigyelt az alakjára. Az Utah államban élő nő a Facebookon és az Instagramon követte azokat a híres kismamákat, akik elsősorban a szerencsés genetikának köszönhették, hogy tökéletesen néztek ki a szülés után.

Ruth komolyan hitte, hogy a szülés után egy órával az ő teste is tökéletes lesz, mint a celeb anyukáké, éppen ezért hideg zuhanyként érte, hogy a császármetszés után a teste úgy változott, formálódott, ahogy akart. Ez komoly törést okozott a kismama életében.

Az újdonsült anyuka elhatározta, hogy figyelmezteti a többi nőt, hogy ne kövessék el ugyanazt a hibát, amit ő. Ruth lefényképezte a frissen császározott hasát, majd a fotót feltöltötte az Instagram-oldalára, ahol üzent a többi nőnek.

A kép mellé írt szöveg magyarul:

„Könnyek között posztoltam ki ezt a fényképet. A terhesség és a kislányom születése volt a legszebb dolog, amit valaha az életben átéltem. Megértem, hogy vannak, akik nem szeretnének gyereket. Őszintén.

Én mindig vágytam arra, hogy gyerekem legyen, de amikor eljött a pillanat, akkor nehéz volt azt feldolgoznom. A terhesség nem nagy ügy, de csak akkor, ha nem a TE babádról és a TE testedről van szó. Amikor ez történik veled, akkor az tényleg valódi csoda.

Ami ma mégis az Instagramra hozott, az a dolog szülés utáni része. RENGETEG modellt követtem, akik a szülés után öt perccel már a medence szélén készítettek magukról fotót. Reméltem, hogy velem is így lesz.

Huszonöt éves koromban, egészségesen, fiatalon hoztam világra a gyermekemet. A terhesség ideje alatt aktív maradtam. A legjobb vitaminokat szedtem, rendszeresen eljártam edzeni. Mindent megtettem azért, hogy elkerüljem a terhességi csíkokat. Elolvastam minden létező könyvet a természetes úton történő szülésről.

Mindennek ellenére traumaként éltem meg a szülést, mert császároztak, ráadásul szoptatni sem tudtam. A vágásom mellett még csíkjaim is lettek.

Ezt a képet néhány nappal a szülés után készítettem. Nagyon el voltam keseredve. El sem akartam hinni, hogy ez tényleg én vagyok. Most azért posztoltam ki a fotót, mert tudom, hogy rengetegen harcolnak azzal a gondolattal, hogy nem elég jók, szépek, kevesebbet érnek.

Tisztában vagyok azzal, hogy milyen érzés ezeket megélni. Azt tanácsolom, hogy szeresd magadat! Tudd, hogy nem vagy egyedül. Ha másokkal méred össze magad, akkor az ellopja minden örömödet az életben. Ne engedd meg azt, hogy a közösségi oldalak mondják meg, hogy mi a szép, mi az igazi! Azt is tudd, hogy itt vagyok, nekem bármikor írhatsz.”

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)