Egy a 200 millióhoz az esélye annak, hogy három gyerek 100 százalékos genetikai azonosságot mutasson.kidEgy anyukának már az is elég nagy megrázkódtatás, ha megtudja, hogy egyszerre három gyereknek fog életet adni, ám Roman, Rocco és Rohan még egy meglepetést tartogatott Becki-Jo Allennek. A hármasikrek tavaly ősszel jöttek a világra, majd 6 hetet az intenzíven töltöttek, mire végre hazamehettek a szüleikkel, akiknek egyre több ismerőse jegyezte meg, hogy a kisbabák nagyon hasonlítanak egymásra.

Az édesanyja végül úgy döntött, hogy elküldi a gyerekek DNS-mintáját egy vizsgálatra, amelyből kiderült, hogy a természetes úton fogant babák egypetéjű ikrek, aminek 1 a 200 millióhoz az esélye.

Az egypetéjű ikrek azt jelenti, ha a fogantatás után osztódik a megtermékenyített petesejt. A kétpetéjű ikrek esetében két petesejt megtermékenyítéséről van szó. Az egypetéjű ikrek génjei teljesen egyformák, míg a kétpetéjű ikrek esetében 50 százalékos az azonosság. Az egypetéjű hármasikreknél a megtermékenyített petesejt kétszer osztódik.

A 23 éves Becki-Jo Allen elárulta, hogy az újszülött fiúkat eleinte nehezen különböztette meg, de soha sem keverte össze őket, mert mindegyikükön talált valamilyen ismertetőjegyet. Mind három gyereknek van egy anyajegy a szemöldöke között, de Romané sötétebb. Rohannek van egy jegye a lábán is.

A már 10 hónapos fiúkat arról is meg lehet különböztetni, hogy Rohan a leghangosabb, Rocco nyugodt, de eleven, Roman pedig akkor panaszkodik leginkább, ha osztoznia kell a fivéreivel valamin.

Az anyuka arról is beszélt, hogy nagyon meglepődött, amikor megtudta, hogy egyszerre három gyereke lesz. Ez akkor derült ki, amikor kilenchetes korában fejfájás és hányinger miatt megcsináltatta az első ultrahangot.

A nő eleinte el sem akarta hinni, hogy hármasikrei lesznek, hiszen eddig egyáltalán nem volt ikrek a családjában. Allen azt is elárulta, hogy a 3 éves lánya, Indiana szereti az öccseit, és egyáltalán nem féltékeny rájuk, ám az anyuka kicsit sajnálja a kislányt, akinek nem lesz könnyű dolga három fiútestvérrel.

Az ikrek heti 130 pelenkát, 4 doboz popsitörlőt fogyaszt. Egy csomag tápszer csak 2 napig elég, a mosógépet pedig naponta háromszor kell megtölteni. Az anyukának nincs könnyű dolga, ugyanis a gyerekek apja már nem él a családdal, ám Allen 17 éves húga szívesen segít a nővérének.

(Forrás: szeretlekmagyaroszag.hu)