A gyermekre vágyó férfiaknak is oda kell figyelniük a koffeinbevitelre.childadultA kutatók korábban megállapították, hogy a terhes nők ihatnak kávét, ha odafigyelnek a mennyiségre, ám most az is kiderült, hogy a gyereket nemző férfiak sem dönthetik magukba egymásután a feketét.

Az új vizsgálat szerint az apák koffeinfogyasztása a korai vetéléssel állhat kapcsolatban. Ezt a következtetést az után vonták le a szakemberek, hogy megvizsgáltak 344 heteroszexuális párt néhány héttel a teherbeesés előtt és után.

A résztvevők egyik dolga az volt, hogy vezessenek naplót arról, hogy mennyi koffeint, alkoholt és vitamint fogyasztanak nap, mint nap. Az alanyok több, mint negyedénél (98 párnál) vetélés következett be.

Ebben az esetben nagyobb volt az esély a vetélésre, ha a nő elmúlt 35 éves, nem szedett vitaminokat, valamint naponta több, mint két koffeintartalmú italt ivott. Ennél érdekesebb eredmény volt az, hogy nagyobb volt a vetélés kockázata, ha a férfi naponta legalább három koffeintartalmú italt fogyasztott.

Ennek oka nem tisztázott, de a kutatók azt gyanítják, hogy a hímivar- illetve petesejtek génjeiben beálló változás állhat a háttérben. Mivel az ok-okozati összefüggés nem világos, ezért a téma további kutatást kíván, de addig is, érdemes az anyának és az apának is visszafognia a koffeinbevitelt.

(Forrás: divany.hu)