Tíz éve operáltatta át magát Kayden Coleman, aki most jelentette be, hogy két éve egészséges kislányt szült.Kayden ColemanKayden Coleman azt hitte, hogy felszedett néhány kilót, amikor fájni kezdett a háta. A 29 éves férfi azzal viccelődött, hogy lehet, hogy terhességi tesztet kellene csinálnia. Amikor ezt megtette, akkor kiderült, hogy tényleg terhes, és a 21. hétben jár.

A tíz éve magát férfivá átoperáltató Coleman elmondta, hogy sose hitte volna, hogy ez megtörténhet, hiszen évek óta szedte a férfi hormonokat. Az orvosok szerint a férfi akkor eshetett teherbe, amikor 6 hétig nem szedte a hormonokat, mert el akarták távolítani a tejmirigyeit.

A várandóssága alatt sokan megbámulták a férfit. Az egyik esetben egy kisboltban járt, amikor egy nő megjegyezte, hogy úgy néz ki, mintha terhes lenne. Amikor Coleman közölte, hogy az is, akkor a nő nem akart hinni a fülének.

Az első igazi sokk, majd a családokkal történő kellemetlen beszélgetés után, Coleman és párja, Elijah boldogan várta a kicsit, aki 2013-ban megszületett. Az Azaelia névre keresztelt, egészséges kislány ma már 22 hónapos.

Coleman elmondta, hogy a szülés után közel egy évig depressziós volt, de most már jól van, viszont nem terveznek még egy gyereket a párjával, a kislány pedig majd 5 éves kora tudhatja meg a születése körülményeit.

A világon nem Coleman volt az első férfi, aki szült. A ma 41 éves Thomas Beatie a húszas éveiben váltott nemet, de a női belső szerveit nem távolították el, ezért három gyereket szülhetett.

(Forrás: globoport.hu)