Szerencsére a kislány túlélte a szülei tévedését.babycryElég egy kis figyelmetlenség ahhoz, hogy életveszélynek tegyük ki a gyermekünk. Ez történt egy wisconsini családnál is, amikor az anyuka nem vette észre, hogy a 6 hetes kisbabája tápszerét vodkával keverte el.

A súlyos tévedést az okozta, hogy a 22 éves nő vizet töltött egy palackba, hogy később azzal készítse el a lánya ételét, majd valamiért kiment a konyhából, ahova ezután lépett be az apa, aki kiöntötte a vizet, és vodkát töltött a helyére, mert ezzel akart átmenni az egyik ismerőséhez.

Amikor az anya visszament a helyiségbe, akkor nagyjából fél decit kiöntött a vodkából, amivel elkeverte a tápszert, majd megetette a kislányát, aki hamarosan furcsán kezdett viselkedni a mérgezés hatására.

Amikor a szülők rájöttek, hogy mi a baj, akkor nagyon csúnyán összevesztek. A kisbaba végül akkor került kórházba, amikor megérkeztek a rokonok és a rendőrség. A kórházban kiderült, hogy a felnőtt autóvezetők számára megengedett véralkoholszint háromszorosát, 0,294 mg/ml-t mutatták ki a gyermek vérében.

A kicsi két napot töltött kórházban, de szerencsére, már jól van. Bradley Hetlet, a kenoshai rendőrség szóvivője elmondta, hogy az ügyet kivizsgáló szakértők úgy ítélték meg, hogy tévedésből kapott alkoholt a kislány, akinek a 22 éves szülei ellen nem emelnek vádat.

(Forrás: fullánk.com)