Sok múlik azon, hogy mit eszünk a terhesség ideje alatt.pregnantchocolateA korábbi kutatások kimutatták, hogy azoknak a várandós nőknek a gyermeke nagyobb eséllyel lesz túlsúlyos, akik egészségtelenül táplálkoznak. A legújabb, 19 ezer résztvevővel elvégzett vizsgálatok azonban egy ennél ijesztőbb összefüggésre hívják fel a figyelmet.

Azok a kismamák ugyanis, akik egészségtelenül táplálkoznak, azt kockáztatják, hogy a babájuk szívelégtelenséggel jön a világra. A kutatók ezért úgy vélik, hogy amennyiben a terhesség alatt egészségesen táplálkozunk, akkor csökkenthetjük a szívbetegségek kialakulásának esélyét.

A szakemberek egészen pontosan a zöldségekben, gyümölcsökben, friss halban és diófélékben gazdag étrendet javasolják. A terhes és az erre készülő nőknek az étrend-kiegészítők szedését is ajánlják. Ezek közül elsősorban a folsav fontos, mert ezzel megelőzhetőek a születési rendellenességek, így például a nyitott gerinc. Az egészséges csontokért és fogakért pedig D-vitamint kell szedni.

A kisbabák esetében egyes szívproblémák olyan enyhék, hogy azok maguktól gyógyulnak, ám olyan drasztikus eset is előfordulhat, amely halállal végződik. A Brit Szívalapítvány (BHF) közlése szerint a legtöbbször a korai magzatfejlődés siklik félre.

Az egészségtelen táplálkozás mellett a szívbetegségek kiváltó okai lehetnek a hibás gének, vagy kromoszómák, ám sokszor előfordul, hogy az orvosok sem tudják a rendellenes szívfejlődés okát.

Victoria Taylor, a BHF vezető dietetikusa mindenesetre azt tanácsolja, hogy a terhesség előtt és után mindenképpen ajánlott az egészséges táplálkozás, mert ez az anyának és a gyereknek is jót tesz. A kutatás azt is kimutatta, hogy nem csak egyes tápanyagra kell odafigyelni, hanem a teljes étrendre.

(Forrás: eletmod.hu)