Miának született Jacob, aki már 3 évesen is fiúként viselkedett.miajac2Megdöbbentő történet látott napvilágot az amerikai Massachusettsben, ahol öt évvel ezelőtt született meg Mia, aki már 3 évesen is megtagadta a nemét, ugyanis a lányos ruhák helyett egy kék, kutyás pulóvert viselt, és a játékok közül is azok vonzották, amiket a fiúk szeretnek.

A szülők azt hitték, hogy a kislány majd kinövi a hóbortját, ám Mia viselkedése nem változott a korával, emiatt a szülők kénytelenek voltak elfogadni, hogy a lányuk kisfiú szeretne lenni. A édesanya ezt Mia ötödik születésnapján jelentette be, családi körben.

Mia levágatta a haját, fiús ruhákban kezdett járni, a nevét pedig Jacobra változtatta. Az otthoni helyzet ezzel normalizálódott, mert Mia nővére sem cukkolta tovább a húgát, hogy ne viselkedjen fiúként, ám az iskolában nem kímélték a lányból lett fiút.

miajacA gyerekek csúfolták, kinevették Miát, ezért a szülők úgy döntöttek, hogy ez nem mehet így tovább. Amikor megmutattak egy transznemű fiúról szóló filmet a kislánynak, akkor megkérdezték tőle, hogy ő is ezt akarja-e, tehát szeretné-e mindenki előtt felvállalni, hogy ő nem lány, hanem fiú.

Mia igennel felelt, a szülők pedig onnantól kezdve Jacobnak kezdték hívni a gyereket, akit az új iskolájában kisfiúként mutattak be. A szülők legnagyobb meglepetésére, az eddig zárkózott, félénk gyermekük eleven lett, és barátokat szerzett, ráadásul egyre több dolog kezdte érdekelni a világban.

A szülők ezt látva megnyugodtak, hogy jól döntöttek, és nagyon remélik, hogy a gyermekük egy olyan világban nő fel, ahol a társadalom elfogadja a transzneműeket.

(Forrás: fullank.com)