Miért nem tűnt el az evolúció során a férfiak mellbimbója?babyAz egészséges férfiak szervezetében olyan alacsony a prolaktin szint, hogy amiatt nem jön létre tejtermelés, és a szoptatás, tehát jogos a kérdés, hogy akkor miért van a férfiaknak mellbimbója, hiszen annak az a célja, hogy táplálja az utódot.

Ez a kérdés régóta foglalkoztatja az emberek, ám most kiderült a válasz, ami az embrionális fejlődés ütemezésében keresendő. Az ember, ahogy a többi emlős is, melegvérű, gerinces, szőrös, levegőt lélegzik be, és újszülött utódai számára tejet termel.

A fogantatás után teljesen egyformán fejlődik egy ideig a hím és a nőstény embrió. Ennek a folyamatnak az első szakaszában megjelennek az emlősökre vonatkozó jegyek, míg a nemek elválása csak később következik be.

Az embrió ivarmirigyei négy hetes kor körül alakulnak ki. A magzat neme a fogantatás pillanatában kiderül, ám az Y kromoszóma csak hetekkel később jelenik meg, s ez az, ami eltolja a magzatot a hím irányba.

Amennyiben ez nem történik meg, akkor a gyermek belül férfi, mert a hasüregben lesznek a herék, kívül pedig nő lesz, külső női nemi szervekkel, női mellekkel. Tehát, ha nem termelődik megfelelő mértékben a fentebb említett hormon, akkor az utód inkább nő, mint férfi, Y kromoszóma ide, vagy oda.

(Forrás: fullank.com)