Várandósan is engedélyezett az összebújás, ám jobban oda kell figyelni néhány dologra!pragnanxTeherbeesés esetén nem kerül tiltólistára a szex. Ellenkezőleg! Sok nő ilyenkor élvezi a legjobban a szeretkezést, ugyanis jellemző, hogy az első trimeszterben jelentkező rosszullétek elmúlásával, a kismamák szexuális étvágya nagyobb lesz, és jobbnak érzik a nemi életüket, mint a várandósság előtt bármikor.

Ez azzal magyarázható, hogy a hormonháztartás változása érzékenyebbé teszi a nőket, akiknek az altesti fokozott vérbőség miatt fokozódik a nemi vágyuk, de ez nem igaz az összes kismamára. Akadnak ugyanis olyan nők, akik gátlásosak lesznek a terhesség alatt, és nem érzik kívánatosnak magukat, tehát nem tudnak kellően ellazulni.

Amennyiben ez a helyzet következik be, akkor a férfiak feladata, hogy átsegítsék ezen a párjukat, ehhez az is hozzátartózik, hogy ne erőltessék a testiséget, ugyanis annak fájdalom lehet a vége, és nem orgazmus. A terhesség ideje alatti szeretkezés miatt a férfiaknak is lehetnek aggályaik. Ők elsősorban attól félnek, hogy ezzel veszélybe sodorják a magzatot.

Annak érdekében, hogy ne történjen semmi baj, muszáj néhány változást beiktatni a testiségbe! Az első legfontosabb dolog az, hogy a terhesség alatt a lovagló- és a kutyapóz a legkényelmesebb és a legbiztonságosabb.

Az is nagyon fontos, hogy a férfiaknak sokkal jobban oda kell figyelniük a társukra, mert azok az érintések, amik korábban örömet okoztak, most lehet, hogy nem esnek jól a kismamának, akinek természetesen ezt jeleznie kell.

(Forrás: webbeteg.hu)