Az orvost hibáztatja Katie Kelly-Ince, aki a védekezés ellenére is terhes lett.
Mindig gondolnunk kell a megfelelő védekezésre, ha lefekszünk valakivel, hiszen ezzel előzhetjük meg a nem kívánt terhességet, és a különböző nemi betegségektől sem kell félnünk.

Fontos azonban megjegyeznünk, hogy 100 százalékos védelmet csak az jelent, ha kerüljük a testiséget, mert más esetben számítanunk kell arra, hogy semmi sem nyújt teljes védelmet. Ezt bizonyítja a 22 éves Katie Kelly-Ince esete is, aki 18 évesen tanulta meg ezt egy életre.

A fiatal anya négy évvel ezelőtt azért ment nőgyógyászhoz, hogy fogamzásgátló implantátum felhelyezését kérje, amit Nagy-Britanniában a TB fizet. Az orvos először megvizsgálta a páciensét, majd megtette, amit Katie Kelly-Ince kért.

A lány azt hitte, hogy mostantól nyugodtan szeretkezhet, nem kell félnie attól, hogy terhes lesz, ám hamarosan hidegzuhanyként érte a felismerés, hogy terhes. Ez akkor történt, amikor néhány napja szakított az akkori párjával.

Az érettségi előtt álló Katie Kelly-Ince teljesen kiborult, de megtartotta a babát, és inkább lemondott a bulizásról, a fogorvosi asszisztensi karrierjéről és az ismerkedésről. Eddig azt hihetnénk, hogy a leányanya beletörődött a sorsába, ám most, 4 évvel később, perelni akar.

Katie Kelly-Ince ugyanis úgy érzi, hogy a kislánya megfosztotta őt a fiatalságától, a karrierétől, és egyedülálló anyaként a teljes csőd szélére került. Mindezért a brit nemzeti egészségügyi szervezetet (NHS) perli, és nagyon reméli, hogy egy szép nagy összeget ítél neki a bíróság, hiszen szerinte nem kérdés, hogy orvosi műhiba történt.

(Forrás: neon.hu)