Kínában speciális kutyakiképző iskola nyílt, hogy ne csak a vakoknak, hanem az autistáknak is lehessen négylábú barátja.
Rettenetesen magas az autista gyerekek száma Kínában, ahol csak mostanában kezdték el felmérni a betegség jelenlétét, mert eddig senki sem foglalkozott ezzel a témával. A szakemberek közül sokan azt feltételezik, hogy ennek az oka az, hogy az egyketörvény miatt, az autista gyerekek nem találnak kortársat a családjukban.

Ezt a feltevést azonban nem lehet ellenőrizni, mert utoljára Mao elnök idejében vállalhattak több gyereket az emberek, de akkor még nem foglalkoztak az autizmussal, tehát nincs olyan feljegyzést, amit össze lehetne vetni a mostani eredménnyel.

Az ázsiai országban azonban vannak, akiket nem is ez érdekel, hanem az, hogy hogyan könnyíthetnék meg az autista kicsik életét. Egy pekingi speciális kutyakiképző iskola főnöke elmondta, hogy úgy gondolja, hogy az autista gyerekeknek is lehet kutyája, ha a vakok is tarthatnak ebet.

Ám ez nehéz vállalkozás, mert egy autista dühös, erőszakos, és agresszív lehet, amit a kutyák nem viselnek el, és védekeznek, ha megtámadják őket. Az iskolának ezért rá kell jönnie, hogy melyik kutyafajta a legideálisabb autisták számára.

Jelenleg a golden retriever tűnik a legmegbízhatóbbnak. Ez abból is látszik, hogy a 4-5 éves gyerekek, a Lucky névre keresztelt, golden retriever társaságát kedvelik a legjobban. A megfigyelések szerint, azok az autisták, akik az ebbel játszanak, sokkal nyitottabbak lettek a világra, és kezdenek alkalmazkodni is hozzá.

Sajnos, még nagyon gyerekcipőben jár az új kutyakiképzés, ezért az autista gyerekek nem kaphatnak saját kutyát, mert még csak párat képeztek ki a feladatra. A program azonban nagy népszerűségnek örvend, ezért is fordul elő, hogy nem mindenki jut el oda, hogy Lucky-val játsszon.

Remélhetőleg a jövőben sikerül megtalálni azt a kutyafajtát, amely a legnagyobb önuralommal rendelkezik, és akkor lehetővé válik, hogy annyi ebet képezzenek ki a feladatra, amennyi elég arra, hogy minden autista kaphasson egy saját négylábút.

(Forrás: asiaport.hu)