Hiába a modern technika és a fejlett igazságügy, ezek a famíliák soha nem kaptak megnyugtató válaszokat.Jividen-AdamsA Jividen-Adams gyilkosságok: 2014 májusában tűnt el Brandon Jividen a barátnőjével, Rebecca Adams-szel és két kislányukkal, a 3 éves Michelle-lel és az 5 éves Jaracca-val. A holttesteket 0,8 kilométerrel arrébb, a kutyájukkal együtt fedezték fel, valamint a helyszínen találtak két lőfegyvert és öt kilőtt golyót.

A rendőrség szerint a fegyvereket Brandon vásárolta, ráadásul az holtteste mellett fedezték fel azokat. A rendőrség gyilkosság-öngyilkossággal zárta le az ügyet 2015 júniusában.

Donna és Richard Muller: 2014. január 19-én hívták ki a rendőrséget egy philadelphiai házhoz, ahol holtan találták a 49 éves Donna Mullert és a 22 éves fiát. Rablásnak és behatolásnak semmi jelét sem találták a rendőrök.

A Muller-gyilkosságok utáni napokban egy 32 éves férfit lelőttek az autójában. Február elején három másik személyt lőttek le a házuk közelében. Ebben az esetben már két áldozatot megkötöztek, és nem egy, hanem több gyilkosról volt szó.

A rendőrség szerint a három férfi esete összefügg, mert részt vettek az illegális kábítószer-kereskedelemben, ám a Mullerékat követő gyilkosságokban használt fegyver nem egyezik azzal, amivel Donnát és a fiát végezték ki.

Allison és Marie-Josee Benitez: 2013. július 14-én a 19 éves szépségkirálynő Allison Benitez és az édesanyja összeveszett a családfővel, majd otthagyták Francisco Benitez-et, és látszólag eltűntek a franciaországi Perpignanból.

Allison apja azt is állította, hogy a nők nem autóval mentek, ám a vasútállomáson készült felvételek azt bizonyították, hogy vonatra sem szálltak. A hatóság gyanúja Francisco-ra irányult, hiszen 2004-ben a férfi szeretője, Simone de Oliveira Alves is rejtélyesen eltűnt, miután szakítottak.

A rendőrség megtalálta Allison vérének nyomát Francisco fagyasztójában és mosógépében, amit a nők eltűnése után tisztított meg, ám a holttesteket még mindig nem találták meg.

A Dupont De Ligonnes gyilkosságok: 2011. április 21-én a francia rendőrség holtan találta az otthonuk teraszán Agnes Dupont de Ligonnes-t és négy, 13-18 év közötti gyerekét, két kutya mellett.

Minden áldozatot álmukba öltek meg, kivéve az apát, Xaviert, aki eltűnt. Kiderült, hogy a férfit, aki a francia nemesség leszármazottja, április 15-én látták utoljára egy szállodában, ahonnan puskával a kezében távozott.

A rendőrség kiterjedt vizsgálatot végzett, de Xavier nem került elő. 2015 júliusában a rendőrség levelet kapott, amiben állítólag Xavier azt írta, hogy „még mindig életben vagyok”, de ennél több fejlemény nem történt az ügyben.

Sarah és Jacob Hoggle: 2014. szeptember 7-én Catherine Hoggle úgy döntött, hogy a 2 éves fiával, Jacobbal és a 3 éves lányával, Sarah-val, meglátogatják a nagymamát, aki a Montgomery megyei Marylandben élt.

Amikor másnap Catherine hazaért, akkor azt mondta a férjének, hogy az egyik barátjuknál hagyta Jacobot. A következő napon a férj rájött, hogy Sarah is eltűnt, mire a felesége közölte, hogy a kislány napköziben van.

Ahogy telt a nap, Troy úgy kezdett egyre jobban aggódni, ami nem meglepő, hiszen Catherine régóta pszichiátriai problémákkal küzdött, ráadásul egy idő után azt mondta, hogy nem emlékszik, hogy melyik napközibe vitte a kislányát.

Catherine-t emberrablás vádjában találták bűnösnek, de a mentális betegsége miatt nem lehetett végrehajtani az ítéletet. Habár a hatóság úgy véli, hogy a gyerekeket megölték, a családtagok máig reménykednek, hogy élnek.

(Forrás: noiportal.hu)