Évekig keresett fiatalok, akiket végül sikerült megtalálni.missingSzinte naponta látjuk a közösségi médiában, vagy halljuk a hírekben, hogy gyerekek tűntek el. Ezeknek az ügyeknek a hátterében gyakran szökés áll, míg máskor az egyik szülő viszi magával a gyermekét, de az is előfordul, hogy baleset vagy bűncselekmény áldozatává válik a fiatal.

A gyerekeltűnések esetében talán még a tragédiánál is rosszabb, ha a szülők évekig nem tudják, hogy hol van a csemetéjük. Nekik adhatnak reményt azok az esetek, amelyekben, ha évek múlva is, de élve került elő az eltűnt gyermek.

Julian Hernandez, 13 év után került elő: Az alabamai 18 éves fiú álnéven élt az apjával. 2002-ben, amikor Julian 3 éves volt, akkor az apja azzal az ürüggyel vitte magával, hogy beadja az óvodába, ám valójában többé nem mentek haza.

2015-ben az lett gyanús a fiatalember számára, hogy a főiskolai jelentkezésekor kiderült, hogy hamis a társadalombiztosítási száma. Julian egy iskolai tanácsadó segítségével talált egy képet az egyik eltűnt gyerekekkel foglalkozó, netes adatbázisban. Julian visszatérhetett az anyjához, az apját pedig megvádolták a fiú elrablásával.

Elizabeth Smart, 9 hónap után került elő: A saját hálószobájából rabolták el 2002-ben a 14 éves kislányt. A tettes David Mitchell, a fundamentalista mormon volt, aki a második feleségnek vitte el a gyereket.

A férfi és a felesége a házuk udvarán tartotta fogva a kislányt, 18 mérföldre a gyerek otthonától. A mormon házaspár gyakran magával vitte a kislányt a Salt Lake Cityben tartott, különféle vallási eseményekre, ahol fátylat adtak Elizabethre, aki egy szót sem szólhatott.

Sokaknak gyanús lett Elizabeth viselkedése, ezért értesítették a rendőrséget, akik megtalálták a kislányt. Davidet emberrablás és szexuális zaklatás miatt életfogytiglanra ítélte a bíróság, míg a feleségét 15 évre zárták be.

Jaycee Lee Dugard, 18 év után került elő: A 11 éves Jaycee iskolába indult 1991 egyik reggelén, ám a tanításra nem érkezett meg, mert egy házaspár, Phillip és Nancy Garrido kábítópisztollyal meglőtte a kislányt, akit az autójukba tuszkoltak, majd az otthonukba hajtottak vele.

Jaycee 18 éven át élt a házaspár fészerében. Phillip éveken át szexuálisan zaklatta, aminek eredményeként 13 és 16 évesen is gyereket szült. A gyerekrablók 2009-ben buktak le, amikor Phillip átvilágításon esett át az új munkája miatt. Phillip 431 év, a felesége 36 év börtönt kapott.

Shawn Hornbeck, 4 év után került elő: 2002-ben biciklizni ment az akkor 11 éves Shawn, akit nem messze a missouribeli otthonától raboltak el. A fiút négy évvel később egy St. Louis-i lakásban találták meg, ahol egy Michael J. Devlin nevű férfival élt.

Kiderült, hogy Shawn agyát átmosta az elrablója, aki folyton ellenőrizte és bántalmazta, ezért egy idő után a fiú nem próbált megszökni. A gyerekrablót kétszeres életfogytiglanra ítélték.

Natasha Ryan, 5 év után került elő: Natasha 1998-ban, 14 évesen tűnt el az ausztrál otthonából. Amikor öt évvel később előkerült, akkor egy férfi már előzetes letartóztatásban volt Natasha meggyilkolásért, ugyanis a férfi valamiért azt hazudta, hogy megölte a lányt.

Natasha valójában a sokkal idősebb barátja házában bujkált öt éven keresztül. Kiderült, hogy a lány bosszúból szökött el otthonról, mert a szülei megtiltották, hogy a férfival legyen. Amikor Natasha megtudta, hogy halottnak hiszik, akkor kihasználta a szerencséjét.

Natasha szülei nagyon megharagudtak, amiért a lányuk hagyta, hogy halottnak higgyék. A viszonyuk azóta se rendeződött.

(Forrás: life.hu)