Kirgizisztáni túrán vesztette el az anyukájától örökölt ékszert Eloise Dicker, akinek az eset után megváltozott az élete.ékAz emberek egyetemes kultúrájában nagy szerepe van az ékszereknek, amiket általában azért viselünk, hogy feltűnősködjünk, ám akkor már más a helyzet, ha egy szerettünktől kapjuk, hiszen ebben az esetben az ékszer összeköt, erősíti az másik emberrel való kapcsolatunkat. Egy családi ékszer éppen ezért sokkal nagyobb érték. Eloise Dicker erre a kirgizisztáni útján jött rá.

A lány története akkor kezdődött, amikor az édesanyja súlyos betegségben szenvedett, és a szteroidos gyógyszerek miatt annyira feldagadt a karja, hogy többé nem tudta felvenni azt a karkötőt, amit családi gyűrűk beolvasztásából alakítottak ki.

Az asszony a lányának, Eloise Dickernek ajándékozta az ékszert, majd néhány hónap múlva meghalt. A brit lány kincsként őrizte a karperecet, amit akkor is viselt, amikor öt napos kirgizisztáni túrán vett részt.

Ekkor történt meg a baj, ugyanis Eloise azt vette észre a második napon, hogy eltűnt a csuklójáról az aranykarkötő. Eloise elkeseredetten és szorongva kereste az ékszert, de tudta, hogy esélytelen, hogy megtalálja, ugyanis napok óta lovagolt, ráadásul a Tian Shan hegyvonulat tájain nagyon magas a növényzet.

A csüggedt lány a többiek mögött sétált, miközben minden részlet eszébe jutott az anyukája haláláról. Eloise azzal próbálta vigasztalni magát, hogy talán ennek így kellett történnie, ugyanis az anyukája Hong Kongban született, de Nagy-Britanniában halt meg, Kirgizisztán pedig pont félúton van.

Néhány héttel később, amikor a lány már otthon volt, beletörődött, hogy elvesztette az ékszert, ám ekkor csoda történt! Eloise egy Facebook-üzenetet kapott az egyik kirgiz túravezetőjétől Elaman Asanbaevtől, aki ezt írta: „Szia Eloise! Hogy vagy? Remélem jól. Ezt találtam a táborban. Küldök egy képet. Nem tudom, hogy ez az, vagy sem.”karkoto2Eloise azonnal felismerte az elvesztett aranykarkötőt. Hirtelen úgy érezte, hogy visszatért a valóságba. Rögtön azon kezdte törni a fejét, hogy hogyan hozhatná haza az értékes ékszert, ugyanis a postában nem bízott.

A lány végül foglalt egy repülőjegyet novemberre, hogy személyesen menjen el a karperecért. Az út nem volt egyszerű, ugyanis először Londonból Moszkvába repült, majd ott átszállt a Bishkekbe tartó járatra, majd 6 órát autózott Karakolba, ahol nappal is -11 fok volt.

Az érkezése másnapján találkozott Elamannal, aki sértetlenül nyújtotta át az ékszert, amiről kiderült, hogy a tábori vécé (egy fabódé alá épített, földbe vájt lyuk) felé vezető ösvény mentén esett le a lány csuklójáról.

Eloise elárulta, hogy ahogy a karjára csúsztatta az ékszert, máris teljesnek érezte magát. A lány hálája jeléül egy papírpénzekkel körbe tekert kézműves flaskát ajándékozott Elemannak, majd visszafelé lovagolt a városba, miközben elgyönyörködött a hólepte csúcsok és völgyek látványában.karkotoAz édesanyja hamvait egy ottani folyóba öntötte azért, hogy adjon valamit a földön lévő karkötőért cserébe, valamint azért, hogy az anyukáját az otthona és a szülővárosa között félúton helyezze örök nyugalomra.

Eloise arról is beszélt, hogy amennyiben lenne választási lehetősége, akkor is hajlandó lenne újra átmenni ezen a kálvárián, mert ez a kaland segített neki abban, hogy lelkileg feldolgozza az édesanyja halálát.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)