A hat saját gyermeke mellett nevel még tizenötöt Alekszandr Gorelov és felesége.LilitAz év tűzoltójának választották 2011-ben Alekszandr Gorelov, moszkvai tűzoltót, ám a férfi nem csak a lánglovagként nyújtott teljesítménye miatt érdemel dicséret, hanem azért is, amit magánemberként tesz.

Gorelov élete nem indult könnyedén, ugyanis nagyon fiatalkorában veszítette el a szüleit, ami után árvaházba, majd a nagynénjéhez került. A tűzoltó szakmát 1993-ban választotta a hivatásának, majd feleségül vette Lilitet.

A házaspár nem élvezte sokáig az otthon csendjét, mert a hat saját gyermekük mellé befogadtak tizenöt másik fiatalt, akik komoly kihívások elé állították őket. Alekszej például hajléktalanként élt még az előtt, hogy a Gorelov házaspárhoz került volna. Most már szakácsnak tanul. Jevgenyij sokáig az utcán csavargott, ám napjainkban tűzoltónak készül, és fel sem ismerné régi önmagát. A vietnami születésű Kolja pedig a közgazdasági egyetemre szeretne járni.

A tűzoltó és a felesége számára jelenleg a 14 éves Vitya jelenti a legnagyobb feladatot, mert a kisfiút az igazi családja a kutyával együtt tartotta öt éven át. Amióta Gorelovék magukhoz vették, Vitya rengeteg dolgot megtanult, és mozdonyvezető szeretne lenni.

A huszonegy gyerek nevelése mellett, a házaspár alapított egy gyerekeket segítő házat, ahol kamaszokkal és kisebbekkel foglalkoznak. A House of Mercy igazgatója Lilit, asszisztense pedig Alekszej.

(Forrás: globoport.hu)