Felesleges dolgok miatt féltjük a kamaszokat.uniEgyütt örülünk a gyermekünkkel, ha felvették valamelyik egyetemre, főiskolára, ám szülőként hamarosan aggódni kezdünk, mert minden rémhír eszünkbe jut, ami főiskolásokkal történt meg. A félelem azonban a következő dolgokban alaptalan.

Rossz jegyek: Természetes, ha eleinte nem olyan fényes jegyeket kap a gyermekünk, mint a középiskolában, hiszen a felsőoktatásban teljesen más a rendszer, mint a középiskolában volt, ráadásul az új tanárokat is meg kell szokni.

Drogok: Igaz, hogy a fiatal felnőttek szeretnek sok mindent kipróbálni, ám alaptalan az attól való félelmünk, hogy hirtelen a gyerekünk drogozni és inni fog a vad bulikban, hiszen már elég idős ahhoz, hogy ne befolyásolják mások, és egyedül is fel tudja mérni a veszélyeket.

Randevúzás: Az új környezet új barátokat, szerelmeket hoz, amihez hozzátartózik a szexualitás, ám egy ilyen idős gyerek már tisztában van a veszélyekkel, védekezéssel.

Új barátok: Nem kell mindig a legrosszabbra gondolni, és azt feltételezni, hogy az új barátok biztos léhaságra szoktatják a gyermekünket, hiszen annak is ugyanennyi az esélye, hogy olyan barátokat szerez, akik arra inspirálják, hogy jobban tanuljon, sportoljon.

Inni vagy vezetni: A legtöbb főiskolás hallgató tisztában van az ittas vezetés veszélyeivel, és eszébe sem jut, hogy kocsival induljon az esti buliba, mert tudja, hogy inni fog, tehát nem ül volán mögé.

A főiskolára bekerült gyerek már elkezdi meghozni a felnőtt élet első fontos döntéseit, emiatt felesleges aggódás, befolyásolás helyett, inkább bízzunk a saját ítélőképességében! Ha pedig mégis tőlünk kér tanácsot, akkor segítsünk!

(Forrás: kamaszpanasz.hu)