Egy felmérésből kiderült, hogy az anyukák és az apukák álnéven nyomoznak a közösségi oldalakon.parentVége a jó világnak, ha meglátjuk, hogy a szüleink regisztráltak arra a közösségi oldalra, amin mi is fent vagyunk, és bejelöltek ismerősnek! Innentől kezdve a legtöbb gyerek háromszor meggondolja, hogy mit posztol, hiszen vannak olyan dolgok, amikről a szülőnek nem kell tudnia.

A OnePoll felmérése azonban rámutatott, hogy a szülők trükköznek, és képesek álnéven regisztrálni, hogy úgy kémkedjenek a gyermekük után. A vizsgálatban résztvevő 2000 szülőnek az 55 százaléka vallotta be, hogy ilyen módszerrel kémkedik, míg 5 százalék azt mondta, hogy kipróbálná a trükköt, ha értene az ilyesmihez.

Az alanyok 11 százaléka azt is bevallotta, hogy elve csak azért regisztrált, hogy megfigyelhesse, hogy hova megy, mit olvas, mit néz meg, kikkel barátkozik, mit kedvel, milyen stílusban ír a gyermeke. A szülők 13 százaléka azt is elismerte, hogy nem szégyellnek ismeretlenek vagy barátok nevében bejelentkezni, hogy kémkedjenek gyerekeik után.

A felmérésből az is kiderült, hogy a szülők 41 százaléka naponta ellenőrzi a gyermekét, 39 százaléka olvassa az üzenőfalát, 29 százaléka nézegeti a képeit, 37 százaléka pedig egyéb módon próbálja kinyomozni, hogy mit csinál a csemetéje a közösségi oldalakon.

Összességében elmondható, hogy a felmérés eredménye lesújtó, hiszen ez az mutatja, hogy a szülők és a gyerekek között nincs meg a kellő bizalom, ami egy családban alapkövetelménynek kellene lennie.

(Forrás: neon.hu)