Nehéz kérdés, hogy mikor jött el az ideje, hogy magára hagyjuk a csemetét.homelaoneA szülők, főleg az anyák, szeretnék egész nap fogni a gyermekük kezét, mert félnek, hogy valami baj történik, ha csak egy percre is szem elől tévesztik a legdrágább kincsüket. Eljön azonban az a nap, amikor már nem lehetünk mindig a gyermek mellett, mert például muszáj visszamennünk, dolgozni, ezért a gyereknek egyedül kell otthon maradnia.

Nehéz eldönteni, hogy ennek mikor jött el az ideje. Az első lépés ezért legyen az, hogy felismerjük, a gyermekünk készen áll arra, ami elengedhetetlen az önállósághoz, határozottsághoz.

Amennyiben a csemete elég bátor ahhoz, hogy segítséget kérjen valakitől, ha arra van szüksége, és egyedül, felügyelet nélkül is remekül elfoglalja magát, akkor eljött az ideje, hogy egyedül maradhasson otthon.

Fontos, hogy szem előtt tartsuk, hogy nincs két egyforma gyerek, tehát mindegyikre más szabályok vonatkoznak. Amennyiben a gyermek azt mondja, hogy félne egyedül otthon, vagy képtelen elfoglalni magát, akkor még nem érett meg erre a lépésre.

Ebben az esetbe ne erőltessük a dolgot, mert csak lelki sérülést okoznánk vele. Előbb-utóbb el fog jönni a megfelelő idő arra, hogy a gyermek egyedül maradjon, sőt, ő maga fog tiltakozni az ellen, hogy vigyázzanak rá, hiszen már nagy. A gyerekek többsége 8-9 évesen áll készen az egyedüllétre, de közöttük is akad, aki lelkileg és szellemileg még nem elég érett.

Fontos, hogy csak fokozatosan hagyjuk magára a gyerekünket. Először például csal fél órára menjünk el, majd fokozatosan növeljük ezt az időt! Ebben a folyamatban fontos az is, hogy tartsuk be az időkorlátot, amit megbeszéltünk. A telefonhasználatára is tanítsuk meg a gyermekünket, hogy bármikor rácsöröghessünk, és az sem árt, ha a szomszédok közül valaki elérhető.

A szabályokat is le kell szögeznünk, hiszen attól, hogy a gyerek egyedül van otthon, még nem az övé az egész ház. Tanítsuk meg neki, hogy mihez nyúlhat, kit engedhet be, hívhat-e barátokat, és kinek szóljon, ha vészhelyzet van.

Ilyenkor kell azt is megtanulnia a csemetének, hogy hogyan ossza be az idejét a tanulás és játék között. Az unatkozó gyerek ugyanis nem csak önmagára, hanem a környezetére nézve is veszélyes, ezért mindig legyen valami elfoglaltsága!

(Forrás: noiportal.hu)