Biztos, hogy megcsal a kedvesünk, ha hirtelen megváltozik a viselkedése, és ellenségesen beszél velünk.
Szomorú dolog, de sajnos gyakori a hűtlenség a párkapcsolatokban. Ennek főleg az az oka, hogy egyikünk sem meri belátni, hogy eljött a szakítás ideje, mert nem tesszük eléggé boldoggá egymást.

Egy-egy megcsalás akár évekig is titokban maradhat, és értetlenül állunk, amikor végre kiderül, hogy a párunk már hosszú ideje szeretőt tartott. A szemfülesebbek néhány aprócska jelből rájönnek, hogy valószínűleg egy harmadik lépett az életükbe.

Annak érdekében, hogy velünk se járathassa a bolondját a partnerünk, meg kell tanulnunk néhány árulkodó jelet, ami arra utal, hogy a párunk megcsal!

A hirtelen viselkedésbeli változás máris gyanús, amennyiben erre nem utal semmilyen előzmény. Már akkor is gyanakodhatunk, ha például a kedvesünk megváltoztatja a régi szokásait, esetleg új öltözködési stílust kezd el követni.

Igaz, lehet ennek az is az oka, hogy úgy döntött, elég volt a megszokásokból, és kell valami új. Ha azonban hiába kérdezzük meg, hogy mégis miért cserélte le a ruhatárát, mert ő titkolózik, vagy erőszakosan veszekedni kezd, hogy miért gondoljuk, hogy neki nem lehet új ötlete, akkor joggal sejthetünk szeretőt a háttérben.

Hűtlenségre utalhat az is, ha egy olyan ártatlannak tűnő kérdésre is ingerülten válaszol, mint például arra, hogy milyen napja volt. Ez azért lehet, mert igyekszik eltitkolni, hogy szeretője van, és ezért minden kérdést faggatózásnak vesz. Ugyancsak gyanakodhatunk, ha hirtelen dugdosni kezdi a mobiltelefonját, valamint túl nagy védelemmel látja el a számítógépét, ami eddig nem volt rá jellemző.

Ám nem csak ezek utalhatnak hűtlenségre, hanem az is, ha hirtelen a párunk sokkal jobban törődik velünk, kedvesebb lesz, elhalmoz ajándékokkal, virággal, romantikus programokat szervez, érdeklődőbb lesz. Ha ezek eddig nem csinálta, akkor nagyon valószínű, hogy a megcsalt minket, és most a bűntudatát próbálja enyhíteni, vagy a gyanakvásunkat szeretné ezekkel a gesztusokkal elaltatni.

Ezek, bár ideig-óráig javíthatják a párkapcsolatunkat, hamar elmúlnak, ha véget ér a párunk másik élete, amiről lehet, hogy sose szerzünk majd tudomást.

Előfordulhat az is, hogy a partnerünk hűtlen, de mégis szeret minket. Emiatt depresszióba is eshet, hiszen kétségek között őrlődik, és nem tudja eldönteni, hogy minket akar, vagy a szeretőjét. Ez akkor a leginkább jellemző, ha a másik kapcsolat kezd komolyra fordulni, és a szerető sürgető a párunkat, hogy most már válasszon.

Furcsa, de az se kizárt, hogy a kedvesünk egyik napról a másikra féltékenykedni kezd, és ő lesz az, aki folyamatosan faggatózik, hogy merre jártunk, kivel voltunk, és mit csináltunk. Ebben az esetben nagyon sokszor kiderül, hogy valójában ő az, aki szeretőt tart, és úgy gondolja, hogy ha ő képes volt megcsalásra, akkor biztosan mi se vagyunk hűségesek.

Ha a párunk megcsal, akkor az hamarosan a szexuális életünkre is rányomja a bélyegét. Amennyiben a szeretkezést egyre többször visszautasítja a kedvesünk, akkor biztosra vehetjük, hogy valahol, valaki mástól megkapja a lepedőakrobatikát.

Ha felfedezzük a felsorolt jeleket, akkor ne próbáljunk olcsó magyarázatot keresni azokra, hanem nézzünk szembe a tényekkel, mert sokkal jobb, ha most derül ki a hűtlenség, mint évekkel később!